Ma van a magyar nyelv napja

facebook megosztás

„És akkor a legszebb magyar szavak. Kinek, mi? Gergő? - Most így találomra a bölcső.” Bárki elmondhatta kedvenc magyar szavát hétfő délelőtt a Batthyány-iskola nyolcadik osztályában. A diákok így emlékeztek meg a magyar nyelv napjáról.  - A ma beszélt nyelvek közül az egyik legkifejezőbb és legnehezebben tanulható. Sajnos azt vettem észre, hogy ma már egyre divatosabb lett inkább az angol, mint a magyar. Viszont számomra sokkal többet jelent a magyar nyelvünk, hiszen ezzel sokkal mélyebben ki tudjunk magunkat fejezni – mondta Horváth Zsombor.

A diákok szerint egy idegen nyelvvel többet foglalkozunk, mint saját anyanyelvünkkel, ez pedig nem feltétlenül jó. Sokan ezért fontosnak tartják anyanyelvünk ápolását. - Nem is értem, hogy miért kell ennyire az idegen nyelveket ápolnunk. Annyira készülünk a nyelvvizsgákra is, olyan fontosnak érezzük, hogy ez meg legyen és nem ápoljuk kellőképpen a magyar nyelvet. Hiszen az angolok is egyetlen érzés kifejezésére csak három vagy négy szót tudnak mondani, míg nekünk körülbelül van tíz szinonimánk egy szóra, és ez tényleg nagyon fontos – fogalmazott Ivanovics Barbara.

A Batthyány-iskolában külön nem emlékeztek meg a magyar nyelv napjáról, hiszen minden nap a magyar nyelvről szól. - Én azonban azt gondolom, hogy ha van szervezett akció egy ilyen napon, ha nincs, egy magyar iskolában minden nap a magyar nyelv napja, hiszen édes anyanyelvünk az a kincsünk, amely által ki tudjuk fejezni magunkat, és szeretni tudjuk a nyelvet és a másikat, a másik magyarul beszélő embert – hangsúlyozta Balogh László a BLG igazgatója. Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává. 1844-ben ugyanis ezen napon lett hivatalos államnyelv a magyar.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.