Magyar katonák Tiencsin utcáin

2017. november 3. – 09:54

Nemrégiben írtam a Monarchia boszniai, és palesztinai kalandjairól, de van még néhány „érdekes” katonai vállalkozás, amelyről érdemes lenne megemlékezni. Az Osztrák-Magyar Monarchia nem bírt gyarmatokkal, hivatalos igényét még az 1873 nyarának végén felfedezett, örökké fagyos Ferenc József-föld iránt sem jelentette be. Azonban a 19. és 20. század fordulóján nem várt ajándékként pottyant a Monarchia ölébe egy 0,61 km2 nagyságú, 30 ezer lakosú koncessziós terület a kínai Tiencsin belvárosában, amelyen keresztül lehetősége nyílt arra, hogy bekapcsolódjon a távol-keleti kereskedelembe.

A 19. század második felében egyre inkább növekedett a kínaiakban az európaiak iránti ellenszenv, hiszen a nyugati hatalmak, a fehér ember kíméletlenül szipolyozta a hatalmas, de elmaradott ország kincseit, ugyanakkor előnytelen kereskedelmi szerződések egész sorát kényszerítette rá. Volt olyan európaiak által birtokolt és uralt kínai városrész, ahol a közparkok bejáratánál tábla hirdette: „Kutyát és kínait bevinni tilos!”. Nem csoda, hogy a belső feszültségek 1900 nyarára oda jutottak, hogy egy idegenellenes népi mozgalom, a bokszerek lázadása vette kezdetét. A felkelőket támogatta a Kínát régensként ténylegesen kormányzó,Ce-hszi özvegy császárné is. A népi mozgalom tagjai sorra megtámadták a Kínában tartózkodó külföldi érdekeltségeket, majd 1900. június 20-án ostrom alá vették a Pekingben működő külképviseleteknek otthont adó Követségi Negyedet is, brutálisan lemészárolva minden elfogott fehér embert. A Kínából hasznot húzó nyugati hatalmak gyorsan reagáltak: nemzetközi katonai expedíció indult Ázsia legnagyobb és legnépesebb országába, hogy letörje a lázadást. A Nagy Britanniát, Franciaországot, Oroszországot, az Egyesült Államokat, Németországot, Olaszországot, Japánt és az Osztrák-Magyar Monarchiát összefogó „nyolc nemzet szövetsége” ellen a feudális viszonyok között élő kínaiaknak nem volt esélye. A bokszerlázadás leverésében az Osztrák-Magyar Monarchia a haditengerészetével vett részt: az SMS Zenta nevű cirkáló az északkelet-kínai, orosz koncessziós kikötőben, Port Arthurban horgonyzott, így a harcok kitörése idején rögtön a lázadó kínai tartományok partvidékére vezényelték. Az osztrák-magyar hadihajóhoz három további cirkáló, a Maria Theresia, az Elisabeth és az Aspern is csatlakozott.

A monarchista haditengerészek részt vettek a pekingi Követségi Negyed védelmében, mentőakciókat hajtottak végre ostrom alatt álló, nyugati kolóniák felszabadításáért, és a fehér kereskedők kimentéséért, valamint több lázadó erőd elfoglalása során segédkeztek és ott voltak a hatalmas kínai kikötőváros, Tiencsin elfoglalásakor is. A Monarchia körülbelül félezer katonájából közel 200 haditengerész esett el a harcok során: a hősi halottaknak mintegy harmada volt magyar nemzetiségű.

A bokszerlázadást lezáró békeszerződés értelmében az Osztrák-Magyar Monarchia egy 0,61 km2 nagyságú, 30 ezer lakosú koncessziós területhez jutott Tiencsin belvárosában, amelyen keresztül lehetősége nyílt arra, hogy bekapcsolódjon a távol-keleti kereskedelembe. Konzulátus, tiszti kaszinó, angol nyelvű iskola, fürdő és kórház is épült a Monarchia egyetlen gyarmatán, a városrész utcáit pedig Bécsről, Budapestről és Ferenc Józsefről nevezték el, de magyar nevet kaphatott még jó néhány helyszín is. A rendet osztrák, magyar és horvát nemzetiségű katonák tartották fent a gyarmat-negyedben, akik kínai katonákat és rendőröket képeztek ki és szereltek fel további segítségként, hogy a népes belvárosi kerültben senki és semmi ne zavarhassa meg a Monarchia uralmát. Az osztrák-magyar fennhatóság 1917-ben ért véget, amikor Kína az Antant oldalán belépett az első világháborúba, a Monarchia pedig nem volt képes megvédeni a Föld másik oldalán fekvő, apró területét. A kínai hadsereg ellenállás nélkül hatolt be a tiencsini osztrák-magyar gyarmat-negyedbe, majd a világháborút lezáró békeszerződésekben mind Ausztria, mind pedig Magyarország lemondott kínai – egyben egyetlen – gyarmatáról.