Már idén dolgozhatnak a gyermekotthonban élő kamaszok

facebook megosztás

Már idén dolgozhatnak a gyermekotthonban élő kamaszok. A fiatalok tapasztalatszerzését, és egyúttal elfogadását szolgálja az az együttműködési keretmegállapodás, amelyet az önkormányzat és a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ kötött egymással. A fiatalok a jövőben városi fenntartású intézmények, cégek munkáját segíthetik.

A várostól kapott segítséget, támogatást viszonozza a kanizsai gyermekotthon azzal, hogy az intézet felső tagozatos és középiskolás korú lakói munkát vállalnak az önkormányzat által fenntartott intézményekben vagy gazdasági társaságoknál. – Elméletileg bárhová hívhatók a gyerekeink: bölcsődébe, óvodába, iskolába, és akár kerítésfestésbe, akár fűnyírásba, épületben vagy épület környékén lévő munkába bevonhatók, amiben tudnak segíteni – fogalmazott Marton Balázs, a Nagykanizsai Gyermekotthon szakmai vezetője.

Az együttműködés révén a gyerekek megtapasztalhatják, hogy a város közössége őket is befogadja, egyúttal betekintést nyerhetnek a munka világába is. – Nagyon jó dolog, hogy most megláthatják, hogyan kell viselkedni egy munkahelyen: időben oda kell érni, és vannak szabályok, házirend – ugyanúgy, mint az intézményben, vagy mint egy családban, ahol szintén vannak írott és íratlan szabályok – hangsúlyozta Györe Edina, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének főigazgatója.

A gyermekvédelmi központ látóterében számos tehetséges fiatal van, akiknek a tervek szerint már idén lesz lehetőségük arra, hogy új területen próbálják ki magukat. – Már az advent idején szeretnénk, ha az otthon lakói részt vennének azokon a programokon, amelyekkel készülünk a legszentebb ünnepre, karácsonyra. Természetesen ez a jövőben is folytatódik. Bízom abban, hogy jó úton járunk, és sokaknak szerzünk ezzel örömet – mondta el kérdésünkre Dénes Sándor polgármester, aki Horváth Gyöngyi intézményvezetővel közösen írta alá a kanizsai önkormányzat és a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ közti együttműködési keretmegállapodást.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.