Másik régióban portyáztak

facebook megosztás

A koroncói 32. Tutti Kupa cselgáncs versenyre voltak hivatalosak a napokban a Nagykanizsai Judo Klub-Röntgen Kanizsa ifjú cselgáncsozói.

Vaska Botond a diák C korosztály 45 kg-jában aranyérmes lett, Nagy Kornél diák D 33 kg-ban ezüstérmet szerzett. Harmadik helyen végzett Tamás Levente (diák D +45 kg), Lődri Dániel (diák C 39 kg), Szabó Gellért (diák C 42 kg), Kele Julianna (diák A-serdülő összevont 44 kg), valamint Garamszegi Bálint (diák A 49 kg).

- A verseny jó alkalom volt arra, hogy tapasztalatot szerezzenek a gyerekek és megismerkedjenek a másik régióban lévő kortársaikkal, hiszen Koroncó az Észak-dunántúli Regionális Judo Szövetséghez tartozik, egyben pedig a Judo Világnapját is cselgánccsal ünnepelhettük – összegzett Hóbár Péter, az NJK trénere.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.