Megyei taggyűlést tartott a RSOE

Éves beszámoló taggyűlését tartotta a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE) Zala Megyei Tagszervezete. A taggyűlésen részt vett Dobai Sándor az RSOE elnöke, valamint Rába Lajos az RSOE elnöki tanácsadója.

Az első napirend keretében Kovács József, megyei titkár számolt be a tagszervezet elmúlt évi taggyűlés óta végzett munkájáról.

Ezt követően ismertette az RSOE megalakulásának 35. évfordulója tiszteletére összeállított prezentációs anyagot, mely szemléletesen mutatta be az egyesület tevékenységét.

A negyvenkilenc tagot számláló megyei tagszervezet egy jogi taggal is büszkélkedhet. A taggyűlés keretében a Zala Különleges Mentők szervezetével írtak alá megállapodást a jövőbeni együttműködésről.

A rendezvény zárásaként Dobai Sándor RSOE elnöke megköszönte a megyei szervezet tagjainak munkáját, részvételét a helyi és a központi rendezvényeken. Kiemelte, hogy országos szinten a megyei tagszervezetek bevonásával, támogatásával lehet eredményes munkát végezni. Záró gondolatként ismertette az RSOE előtt álló legfontosabb feladatokat - számolt be honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.