Nyílászárócsere a kanizsai városházán

facebook megosztás

A szakembereknek a következő napokban összesen 47 nyílászárót kell kibontaniuk, majd az újakat a helyükre tenni. A felújításra azért van szükség, mert a jelenlegi ablakokat még az 1930-as években építették be, a mai kor elvárásainak és szabványainak pedig már nem felelnek meg.

- Az, hogy háromrétegű üveggel ellátott modern ablakok kerülnek beépítésre, egyben energia megtakarítást is jelent, hiszen nem a teret kell fűteni. Természetesen ennek az épületnek van egy nyugati homlokzata is, ahol hasonlóképpen ezt meg kell tenni, de egyelőre forrásunk csak ennyi volt. Jövőre szeretnénk betervezni és akkor az egész épület problémáját megoldhatjuk – fogalmazott Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.