Pályaválasztási kiállítást és szakmabemutatót tartottak a Zsigmondyban

facebook megosztás

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét sok általános iskolás, illetve szülő érkezett a programra. A rendezvény legfőbb célja, hogy a gyerekek testközelből ismerjék meg a különböző szakmák sajátosságait és követelményeit. Megnyitóbeszédében Cseresnyés Péter államtitkár kiemelte, hogy egyre nagyobb súllyal bírnak az ehhez hasonló rendezvények, hiszen Magyarországon anyagilag és erkölcsileg is megbecsülik már a megbízható szakmunkásokat. – Biztattam a fiatalokat arra, hogy jól nézzenek körül, és ha lehetőségük van rá, s szeretnének szakmát választani, akkor válasszanak az itt levők közül. S egyáltalán, olyan szakma mellett döntsenek, ami szakközépiskolában, szakgimnáziumban elsajátítható, mert nagyon nagy szükség van ma a magyar munkaerőpiacon a képzett, képezhető és dolgozni akaró szakmunkásokra - hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

A pályaválasztási kiállítás is segít, hogy jól döntsenek a továbbtanulás előtt álló diákok. Ezen a véleményen volt Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere is. – Minden lehetőséget meg kell ragadni – a szülőkkel közösen-, mert, ha jól döntünk, az egy életre meghatározhatja annak a fiatalembernek az életét, a sorsát. Nagyon fontos ez, hiszen itt, a különböző területek szakmáival ismerkedhetnek meg a gyerekek.

 

A program a pedagógusok szerint is hasznos, hiszen rengeteg információt, valamint gyakorlati betekintést is kapnak a diákok. – Azért tartjuk ezt nagyon fontosnak, mert több éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy a gyerekeknek nincs elképzelése arról, hogy mit tanuljanak, másrészről pedig arról, hogy amit szeretnének, az mit jelent. Azért kell, hogy minden ilyen rendezvényre ők eljöjjenek, s mi megmutassuk, s kipróbálhassa, megfoghassa, megkérdezhesse mindazokat, amire neki szüksége van - hangsúlyozta Laukó Emőke, a Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskola igazgatója.

A kiállításon még a hibrid autók sajátosságaival is megismerkedhettek a diákok. – Megismerhetem, hogy mi tetszik nekem, és ezek után el tudom dönteni például azt, hogy mit szeretnék választani, s kiismerni magamat, hogy miben vagyok jó - mondta Révész Márkó, nyolcadik osztályos tanuló.

A szakmák képviselői a bemutatók mellett az ösztöndíjprogramok lehetőségeiről is tájékoztatták az érdeklődőket.

 

Fotók: Bakonyi Erzsébet

 

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.