Sportikon

Lubics Szilvia telt házas élménybeszámolót tartott a HSMK-ban.

Az ultramaratonista már korábban is volt vendége a Sportikonok elnevezésű sorozatnak, de ismét volt miről mesélnie. Ezúttal is sokan voltak kíváncsiak Lubics Szilviára, az ismételt meghívásnak pedig több oka is volt.

- Tavaly is már nagyon nagy siker övezte Szilvi előadását, illetve maga Szilvi személyisége is egy ok. Elvégre kezd egy ikonná válni, egész Magyarországon, nem csak Nagykanizsán. Tavaly, pont egy évvel ezelőtt, mikor nálunk járt, akkor említette, hogy lesz a Badwater Ultramaraton, amelyen szeretne indulni. Akkor csak vicc szinten megemlítettük, hogy egy év múlva újra találkozunk - fogalmazott Koros Eszter művelődésszervező.

Az előadáson a sportoló közelmúltban megjelent könyvéről is hallhattak az érdeklődők. - Úgy tűnt, hogy van erre igény, többen megkerestek, akik írnának rólam könyvet. Végül aztán úgy gondoltuk, hogy nem szeretnénk, ha más írná, talán nincsen annyira benne az én dolgaimban. Én pedig nehezen adnám át azt, ami az utóbbi 10 évben történt velem. Sokkal hitelesebb lesz, ha mi csináljuk. Így született meg a könyv, a férjem írta meg, az én naplóim és jegyzeteim alapján, és nyilván az együtt töltött 24 év alapján - mondta Lubics Szilvia.

A résztvevők kérdezhettek is Lubics Szilviától, a legtöbben a Badwaterre való felkészülésre és az ott szerzett élményekre voltak kíváncsiak.