Szépen és érthetően – kommunikáljunk erőszakmentesen

facebook megosztás

A kommunikáció az élet minden területén megjelenik, az utóbbi időben pedig egyre nagyobb hangsúlyt kap az együttműködő kommunikáció fontossága.  - Azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos téma, hogy a gyermekek közötti interakcióban, a gyermek-tanár, valamint a tanár-tanár közötti interakcióban a nagy rohanásban is tudjunk egy pillanatot arra figyelni, hogy erőszakmentesen kommunikáljunk, így testbeszéddel, beszéddel ne sértsük meg egymást – hangsúlyozta Erdősné Németh Ágnes a Minősített Tehetséggondozó Műhely programfelelőse. Az erőszakmentes kommunikáció egyik alapja egyébként az önismeret, a megvalósítása pedig sok gyakorlás után lehetséges. Fejlődni pedig a környezet visszajelzéseiből tudunk – véli a szakember. 


Dr. Nagy József pszichológus tartott előadást az erőszakmentes kommunikációról

- Nem figyelünk arra, hogy hogyan és miként kommunikálunk, és abból a mérhetetlen sok frusztrációból, amelyet nap mint nap megérünk óhatatlanul az következik, hogy a kommunikációnk egyre erőszakosabb, egyre inkább okozhatunk fájdalmat akár fizikailag, vagy akár pszichésen is a másik félnek – hangsúlyozta Dr. Nagy József pszichológus. Őszintén elmondani a másik félnek az érzéseinket, kéréseinket, amelyeket nyíltan és bántás nélkül kell megfogalmazni – valójában itt kezdődne az erőszakmentes kommunikáció.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.