Teltházas gálaestet adott tegnap este a Tüttő János Nótaklub

facebook megosztás

A HSMK színháztermét hosszú évek óta zsúfolásig megtöltik a magyar nóta és az örökzöldek szerelmesei. A nótaklub tagjai a hagyományoknak megfelelően vendégművészeket is hívtak, de meglepetéssel is készültek.

Lázas izgalom és készülődés előzte meg a színpadra lépést. A Tüttő János Nótaklub tagjai már számtalan fellépésen vannak túl, de az adrenalin még most is, minden alkalommal dolgozik a tagokban, mielőtt a közönség elé állnak.

A drukk mindig van. Biztosak vagyunk ugyan a dolgunkban, de azért egy egészséges drukk szükséges – fogalmazott Vajda Mária.

A repertoár színes volt, a nótákat pedig hol együtt énekelte a klub, hol csak a szólisták adták elő.

100 éves évfordulója van a névadónknak, Tüttő János születésének. Egy blokkot éneklünk az ő repertoárjából. Egy teljes blokkot, ami azt jelenti, hogy öt nótából áll. És az egyik legkedvesebb nótánkat énekeljük el vele a csokorban – mondta el Major Lajos a Tüttő János Nótaklub vezetője.

Visszatérő vendégeket is üdvözölhetett a közönség, a nótaklubot sok éve kíséri egy-egy gálakoncerten Szalai Antal és cigányzenekara.

 

A nótázók órákon keresztül szórakoztatták a közönséget, meglepetésként pedig a Kanizsa Táncegyüttes 4 tagja többször is színpadra lépett.

Fotó: Gergely Szilárd

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.