Természet-fotók

facebook megosztás

Szabó Zsolt tárlatán olyan képet is lehet látni, amelyet beválasztottak az Év Természetfotósa 2017 pályázat 100 legjobb fotója közé.

A tárlat anyagában negyven madárfotó szerepel, köztük több díjnyertes alkotás is. A -rak-rak-rak című képet pedig idén beválasztották a legjobb hatvan természetfotós legjobb száz képe közé. - A keletkezésre természetesen szinte minden képemnél emlékszem, mindegyikhez fűződik egy történet. Ez egy olyan napon készült, amikor két öreg rétisaspár kergetőzött a tavon. Az idei év januárjában készült a kép a miklósfai halastavaknál. Ez egy nagyon eredményes nap volt, tehát rengeteg jó képet fotóztam rétisasokról - mondta Szabó Zsolt természetfotós.

A kiállítást a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg, aki szerint mindenkinek érdemes megnézni a lélegzetelállító természetfotókat, akár akkor is, amikor egy másik programra érkeznek a HSMK-ba. - Tulajdonképpen ebben a nagy márványépületben egy csipetnyi természetben lesz részük. Olyan színpompás fotókat készített Szabó Zsolt, olyan bravúrokat végzett, hogy én azt gondolom, a kedves érdeklődők kvázi árukapcsolásban vesznek részt itt. Feltöltődnek vizuális élménnyel a kulturális élmény mellett - fogalmazott Kovácsné Mikola Mária a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója.

A kiállítás december 23-ig látható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.