A sorozat nem érhet véget

facebook megosztás

Győzelemmel zárta az őszi szezont a férfi kézilabda NB II-ben a Nagykanizsai Izzó SE együttese, ráadásul a tabellán közvetlen mögötte álló hőgyészieket múlta felül, így erősítve meg második helyét a táblázaton.

Ahogy a meccs előtt a kanizsaiak edzője, Madarász Péter fogalmazott, pontosan olyan meccs előtt álltak, melyen akár egy nagyon szép őszt zárhattak, valamint egy remek sorozatot is folytathattak.

Alapvetően talán nem is lett volna nehézsége a hazaiaknak a mérkőzésen, csakhogy Hári Kristóf gyors kiállítása teljesen megzavarta a vendéglátó Izzó együttesét. A kanizsaiak egyik kulcsjátékosának elvesztése olyan fajta fordulatot hozott számukra a találkozó menetében, hogy idő kellett ahhoz, hogy kijöjjenek abból az úgymond sokkból, ami érte őket. A vendégek ezt ki is használták, hiszen előnnyel is mehettek pihenőre az első félidőt követően. A második félidőben a hazaiak aztán rendezték soraikat, előhúzták repertoárjukból a megszokott gyors játékukat, melyet a hőgyészi együttes nem tudott követni, s így már kijött a két legénység közötti fizikális különbség, a vége pedig magabiztos nagykanizsai győzelem lett, mely sorozatban a kilencedik volt.

- Nem jött jól számunkra Hári kiállítása, érezhetően megfogta csapatomat annak a ténye – mondta el a találkozó után Madarász Péter. - A félidőben sikerült csak rendezni sorainkat és ebből fakadóan a vége már ismét a miénk lehetett. Itt szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy megköszönjem valamennyi játékosomnak az őszi szezonban nyújtott teljesítményét, hozzáállását, és remélem ugyanebben a szellemben fogunk pályára lépni tavasszal is. Szeretném megköszönni egyre növekvő számú szurkolóinknak is azt, ahogy biztattak minket a szezonban, egyben kellemes ünnepeket és boldog új évet kívánok mindenkinek az egész csapat nevében.

 

Nagykanizsai Izzó SE (2.) – Hőgyészi SC (3.) 30-24 (13-14)

NB II Dél-nyugati csoport férfi kézilabda-mérkőzés, 11. forduló. Nagykanizsa, 100 néző. Vezette: Kóbor, Tasnádi.

Izzó SE: Nagyvizeli – Bándi 6, Vadász 5, Csalló 6/1, Hári, Kiss G. 5, Lebár 5/2. Csere: Török R. (kapus), Jónás, Szakály, Tompek 1, Füle, Babati, Kisgéczi 2. Edző: Madarász Péter.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.