Adventi ének- és versmondó verseny a Piarista-iskolában

facebook megosztás

Az intézményben már régi hagyomány, hogy a karácsonyi készülődésben megszervezik a kulturális megmérettetést. Szakítva a korábbi hagyományokkal, most már nemcsak általános iskolásoknak, hanem óvodásoknak és középiskolásoknak is meghirdetik a versenyt, amelyre Nagykanizsa több iskolájából és a környék intézményeiből is érkeztek fiatalok.


 

- Ez a verseny már nagyon nagy hagyományra tekint vissza, hiszen több mint 20 éve rendezzük meg. Gyakorlatilag majdnem azóta, hogy az iskolánk létezik. Nagyon szép ez az ünnepkör, az advent és a karácsony. Azt gondolom, hogy minden óvodában, iskolában készülnek erre. Nagyon széppé teszik a gyerekek az adventünket azzal, hogy eljönnek ide hozzánk és elmondják a verseiket és az énekeiket - mondta Ráczné Bella Cecília az adventi karácsonyi ének- és versmondó verseny szervezőtanára.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.