Az a bizonyos városcímeres emlékkő

facebook megosztás

Valamikor 1974 tájékán került Nagykanizsára a Csónakázó-tó bejáratánál őrt álló, városunkra vigyázó, ma már Nagykanizsa eredeti, sok évszázados, valódi múltját idéző címerrel ellátott emlékkő. Ugyanis, mikor idekerült hozzánk Baranyából, valahonnan Pécs alól, Villány térségéből, akkor egy ötágú csillaggal „megerőszakolt” címert kapott díszítésül: el is lopták…

1975

Id. dr. Páll Miklós nyugalmazott erdőmérnök, a Zalaerdő Zrt. nyugalmazott osztályvezetője így emlékezett az emlékkő történetére: „Érdemes megemlíteni még egyszer Plander József okleveles erdőmérnököt is, akinek szintén volt egy személyes ötlete: a Csónakázó-tó bejáratánál álló, hatalmas kő az ő nevéhez fűződik. Ő javasolta, majd szervezte és intézte az ide hozatalát Pécs mellől, ha jól emlékszem, akkor a Villányi-hegységből.”


Az 1970-es évek végén

Ivanics József nyugalmazott erdőmérnök, a Nagykanizsai Erdőfelügyelőség egykori vezetője így emlékezett: „A Parkerdő Intéző Bizottsága döntött a Csónakázó-tó avatásának időpontjáról, és arról is, hogy mivel jelöljük meg a Parkerdő bejáratát. Ekkor esett arra a nagy sziklatömbre a választás, ami a Csónakázó-tóhoz vezető út bejáratánál a mai napig is látható. Itt egy kis vita alakult ki a bizottság tagjai között, hiszen voltak olyanok, akik például festett, vagy zománcozott táblával akarták ezt a megjelölést elvégezni. A vita végén abban maradtunk, hogy hozunk egy ilyen nagy sziklatömböt, hiszen ez feltűnőbb, azaz figyelemfelhívóbb is lenne, másrészt időtállóbb, és jobban illene a környezetbe is. Az ötlet Plander Józsefé volt, és ő lett megbízva ennek az egész „kő-beszerzésnek” a lebonyolításával is. A mészkőtömböt, ha jól emlékszem, a süttői bányából hozatta idáig, ami Baranyában, Pécs alatt, Siklós és Villány közelében található.”


Az 1980-as évek elején

Id. dr. Páll Miklós is a Pécs melletti mészkőbányákat említette, Villány környékét, és Ivanics József is ezt erősítette meg. Annyi ellentmondás van a dologban, hogy Ivanics bácsi pontos bányanevet is megadott: ez a süttői bánya. Csakhogy Süttő az „ellenkező” irányban van: a Duna partján, Lábatlan mellett, a szlovák határnál. Azonban Villányhoz közeli, kis település a hasonló csengésű Töttös. Nem éreztem tisztemnek azt, hogy „kinyomozzam” az eltérés okát: hű krónikás módjára csupán lejegyeztem a hallottakat, illetve megemlítem a különbséget.


2017 novemberében

A kőtömbre a „Nagykanizsai Parkerdő” felirat került, alá pedig a megnyitás éve, „1975”. A szöveg felett pedig, a városi tanács akkortájt használatos, ötágú csillagos címere.Ezek a feliratok mára eltűntek, és Nagykanizsa színes, évszázados címere került a helyükre. Majd Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése idén, a 2017. esztendőben, a 126/2/2017. (VIII. 31.) számú határozatával döntött a Csónakázó-tó bejáratánál lévő, városcímeres emlékkő helyi védelem alá helyezésére irányuló eljárásának megindításáról.

Dr. Papp Attila

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.