Az energia- és az élelmiszerárak miatt nőtt az infláció novemberben

facebook megosztás

A múlt hónapban főként az üzemanyagárak, valamint a tojás árának emelkedése miatt 2,5 százalékosra nőtt az infláció éves üteme - állapította meg Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.


 

Hozzátette: a pénzromlás mértéke az előző hónaphoz mérve is gyorsult. A tojás ára egyetlen hónap alatt majdnem 20 százalékkal emelkedett - tette hozzá. A szolgáltatások áraiban ugyanakkor nem volt jelentős emelkedés, inkább csökkenés volt tapasztalható, főként a távközlésben, az internet és a kábeltelevíziózás területén.

Decemberben az infláció mérséklődésére, 2 százalék körüli mutatóra számít az MNB. A 3 százalékos inflációs cél 2019 közepére teljesülhet. Az idei teljes évre vonatkozó infláció 3 százalék alatt lesz - mondta a főosztályvezető.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.