Csak egy őszinte mosolyt várnak

facebook megosztás

Mosolyogj rám! Ez a mottója idén a Szivárvány EGYMI „Nyitott ajtók” című programjának. A rendezvényt minden évben a fogyatékos emberek világnapja alkalmából tartják meg. A kulturális bemutatók mellett ilyenkor hirdetik ki a rajzverseny eredményét – idén mintegy húsz díjat osztanak ki a szervezők.

Közös mosolygásra, egy vidáman eltöltött délelőttre várták a Szivárvány EGYMI növendékei és munkatársai a nagykanizsai, a keszthelyi és a zalaegerszegi, többségi iskolák tanulóit, tanárait. A program célja a társadalmi elfogadás elősegítése; köszöntőjében Magyar Ferenc is erről beszélt. – Én úgy gondolom, Magyarországon jó irányba járunk ezen a területen is. Ahhoz, hogy el tudjuk fogadni a másik embert, meg kell ismerni, tapasztalatot kell szerezni, és ha ez megvan, egyenesen következik belőle az elfogadás – véli a Nagykanizsai Tankerületi Központ igazgatója.


Az idei kulturális bemutató és rajzverseny témája a mosoly volt

A rendezvényen Balogh László, a Humán Bizottság elnöke azt mondta, mindenki tehetséges valamiben – ez a fogyatékkal élő gyerekekre is igaz, akik a rendezvényen csoportos és egyéni produkciókat adtak elő. A program kapcsán minden évben rajzversenyt is hirdetnek. – Valamennyi többségi, illetve szegregált intézményt meghívjuk a pályázatra, amelyek élnek is ezzel a lehetőséggel a legnagyobb örömünkre – tájékoztatott Horváth Piroska intézményvezető. – Lassan már nem lesz elég az iskolai folyosónk ahhoz, hogy a beérkezett munkákból kiállítást rendezzünk. Ezeket a rajzokat általában kategória- és technikai megjelölés nélkül várjuk, de mindig egy gondolatköré szerveződnek ezek a munkák – tette hozzá. A verseny témája ezúttal a mosoly volt. A fogyatékkal élő emberek világnapját 1992 óta december 3-án tartják, az ENSZ kezdeményezésére.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.