Csendes éj a 6-os buszon

facebook megosztás

Karácsonyi énekektől hangos a héten a Városkapu körút és Kiskanizsa közt közlekedő 6-os buszjárat: a korábbi évekhez hasonlóan a Virág Benedek Ifjúsági Vegyeskar idén is ilyen formán hangolja a kanizsaiakat a közelgő ünnepekre.

Pár perccel 16 óra után gördül be a Deák téri buszmegállóba a 6-os járat. A felszállók közt van a batthyánys Virág Benedek Ifjúsági Vegyeskar néhány tagja is – ők a héten énekükkel hangolják a közelgő ünnepekre a buszozókat. – Nagyon szép, az embernek olyan jó érzés, hogy ilyen énekeket hallhat. Még én is énekeltem velük – árulta el az egyik utas, Bagonyai Lászlóné. A rendhagyó mini-koncertet a kórustagok is élvezik. Az önkormányzat és a Virág Benedek-vegyeskar több éve szervez ilyen programokat. Van, aki már a korábbi években is részt vett hasonlón. – Ez egy nagyon jó csapatépítés, mellette pedig jó látni, ahogy az emberek arcára mosolyt csalunk. Sőt, tavaly volt egy néni, aki sírt, annyira elérzékenyült – mesélte Spingár Fanni.


A karácsonyi hangulatról a Virág Benedek Ifjúsági Vegyeskar „kihelyezett tagozata” gondoskodik

A fiatalok célja, hogy már a karácsonyt megelőző napokba is csempésszenek valamennyit az ünnep öröméből. – Tegnap is, amikor leszálltunk, jöttek utánunk az utasok, és mondták, hogy énekeltek velünk, de a tapsból is tudjuk azért, hogy tetszik nekik ez a kezdeményezés. Szaloncukor-osztogatás is van, szóval nagyon hálásak – véli Gölles Martin másodkarnagy. A Virág Benedek Ifjúsági Vegyeskar ezen a héten naponta kétszer utazik a 6-os buszon: a zenés járat 7 órakor, valamint 16 órakor indul a Városkapu körúttól Kiskanizsára, a kórustagok a Deák téren csatlakoznak a többi utashoz.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.