Folytatódik a zalai honvédek története

facebook megosztás

Elkészült a könyvsorozat harmadik része is. Tegnap Nagykanizsán is bemutatták az Utóvédként a Donnál III. című kötetet, amely a Don-kanyart megjárt, zalai kötődésű honvédek történetét dolgozza fel. Molnár András és dr. Szabó Péter könyvében a hivatalos forrásanyag mellett személyes hangvételű naplók és levelek, valamint fotók is találhatók.

A Don-kanyart megjárt zalai honvédek történetét több mint két évtizede kutatja Molnár András, a Magyar Nemzeti Levéltár megyei igazgatója és dr. Szabó Péter hadtörténész. Munkájuk legfrissebb eredményeit immár harmadik könyvükben tették közzé. Az új kötetet Illésfalvi Péter hadtörténész mutatta be az érdeklődőknek. – Egy történész sosem mondhatja, hogy egy történet teljesen fel van dolgozva, és pontot lehet tenni a végére. Azt viszont elmondhatjuk, hogy ennek a hadműveleti időszaknak, tehát a II. magyar hadseregnek az 1942–1943 közti, Don-menti alakulatai közül a zalaiak azok, amelyek ma Magyarországon a legjobb feldolgozottságnak örvendenek – hangsúlyozta a szakember. A könyvsorozatban a hivatalos forrásanyagot azok a naplók, levelek és fotók teszik személyes hangvételűvé, amelyeket a honvédek hozzátartozói, leszármazottai bocsátottak a szerzőpáros rendelkezésére. Kocsis Piroska a nagybátyját, Varga Ferenc Ottót vesztette el a háborúban. – Az emlékét őriztük, Ottó bácsiként emlegettük, és a temetőben, az I. világháborús emlékműnél mindig gyújtottunk egy gyertyát érte. Mi akkoriban gyerekek voltunk, nem közöltek részleteket velünk sem a szüleink, sem a nagypapa, de arra azért emlékszem, ha bejött egy idegen az utcába, a nagypapa – a botját majdhogynem eldobva – rohant, úgy várta vissza őt a háborúból – árulta el Kocsis Piroska.


Dénes Sándor: A nemzeti identitás egyik pillére saját múltunk megismerése

A kötetbemutatón Dénes Sándor polgármester azt mondta, a nemzeti identitás egyik pillére saját múltunk megismerése. – Kézzel foghatóvá tesznek mindenki számára egy sokáig elhallgatott eseményt: számtalan fotó, irat, személyes levelezés és néhány megőrzött emléktárgy segítségével, bemutatva a 70 évvel ezelőtti tragédia emberi oldalát – mondta a polgármester. Az Utóvédként a Donnál harmadik kötetének megjelenését a nagykanizsai, a keszthelyi, és a zalaegerszegi, valamint a Zala Megyei Önkormányzat támogatta.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.