Jótékonykodnak a zeneiskolások és a református gyülekezet tagjai

Jövő kedden a művészeti intézmény növendékei és a Csillagfény Kórus tagjai közös koncertet adnak a Kálvin téri templomban. Az ott összegyűjtött felajánlásokból tartósélelmiszer-csomagokat vásárolnak családok részére.

Az összefogás erejét hangsúlyozták a jótékonysági program szervezői, akik évek óta igyekeznek hozzájárulni a szerényebb körülmények között élő családok ünnepi készülődéséhez.


 

– Négy évvel ezelőtt indult, 2013-ban volt az első. Akkor talán negyven családot tudtunk támogatni tartósélelmiszer-csomaggal. Az elmúlt esztendőben már 132 családhoz jutottunk el az óvodán keresztül – fogalmazott Hella Ferenc református lelkipásztor.

Az adományokat a koncertet követően állítják össze, és szállítják el a tagóvodákba. A csomagokat az intézmény munkatársaitól kapják meg a szülők.

– Az elmúlt évben részese voltam egy ilyen adományátadásnak, ami a tagóvodavezető irodájában történt, nagyon megható pillanat volt. Ez egy havas-esős időben történt, és maga az élelmiszeradomány is két nagy szatyorban fért el. Volt ott egy édesapa a fiával, és gondolkodtak, hogy hát melyiket vigyék el? Az élelmiszercsomagot vagy a Csodapontunkra beérkezett ajándékot? A család úgy döntött, hogy mindkettőt – a szülőnek és a gyermeknek is mindkét keze tele volt – mondta el Dr. Némethné Kovács Edit a Nagykanizsai Központi Rózsa Óvoda vezetője.

A program ötletgazdája szerint fontos, hogy minél fiatalabb korban megtapasztalják a gyerekek: jó segíteni másokon.

– Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ne csak oktassunk, hanem neveljünk is. A koncerten a zeneovisoktól kezdve, akik közül a legfiatalabb négyéves, a gimnáziumi korosztályig lesznek gyerekek, és nagyon szívesen jönnek, már várják – mondta Baráth Adrien a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés AMI intézményvezető-helyettese.

A zeneiskola és a Csillagfény Kórus koncertjét mások is támogatják: Péntek Attila négy éve, a Szabadics házaspár pedig idén állt a jó ügy mellé. Az előadás ingyenes, de aki teheti, hozzájárulhat egy-egy adománycsomag összeállításához. A koncert december 19-én, kedden 18 órakor lesz a református templomban.