Közösen a közös ügyért diáksport, önkéntesek

facebook megosztás

Diákolimpia® országos döntők, Európai Diáksport Napja, ISF Iskolai Úszó VB – csak néhány a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idei kiemelt rendezvényei közül. A nagy lélekszámú események lebonyolításában és megszervezésében nagy segítséget jelentettek az önkéntesek. December 5-én nekik mond köszönetet az MDSZ.


 

1985-ben nyilvánította december 5-ét az Önkéntesség Nemzetközi Napjává az ENSZ. Az anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szabad akaratból vállalt közérdekű tevékenység presztízse azóta rengeteget nőtt, és nemcsak gazdasági, hanem emberi szempontból is kiemelkedően fontos tényezője a közéletnek. Az önkéntesség révén nemcsak azok jutnak előnyhöz, akik a segítségben részesülnek, a vállalás az önkéntes életére is hatást gyakorol. Egy közösség tagjává válni, mások javát szolgáló ügyhöz csatlakozni fontos lélektani élményt jelent. Aki vállalja, hogy önkéntes tevékenységben vesz részt, az saját szabadidejét szenteli a közösségi célok megvalósítására.

A Magyar Diáksport Szövetség azon dolgozik nap mint nap, hogy programjai, kezdeményezései és rendezvényei révén elmélyítse a sport iránti érdeklődést és szeretetet a fiatalok életében. Azok az önkéntesek, akik 2017-ben az MDSZ eseményein részt vettek, mind ennek a célnak a megvalósítói lettek. Országszerte több mint 2200-an gondolták idén úgy, hogy tenni szeretnének a jövő generációk egészségesebbé tételéért.

„Önkéntes koordinátorként lehetőség nyílik a fiatal önkéntesek életútját követni.” – nyilatkozta Pári Mónika, az MDSZ Társadalmi Befogadás és Önkéntességi Osztály vezetője. „A közös munka során számos pozitív visszajelzést kapunk tőlük, például egyikük a program végéhez közeledve úgy nyilatkozott, hogy minden kezdeti félelme ellenére sokat tanult önkéntesként, például azt, hogy milyen csapatban dolgozni, együttműködni emberekkel, és ezáltal olyan magabiztosságra tett szert, ami által a jövőben kész megvalósítani álmait”.

A mintegy 145 intézményt érintő TE IS (azaz a Testmozgás az Iskolában) program révén a Magyar Diáksport Szövetség az önkéntességet, a testmozgást és a társadalmi befogást fókuszba helyezve kíván segítséget nyújtani az iskoláknak. A gyakorlatorientált iskolai módszertani elemeket tartalmazó kezdeményezés hozzájárul a fiatalok fejlődéséhez, kompetenciáik fejlesztéséhez és személyiségük kibontakozásához. A TE IS program megvalósulását idén legalább 350 önkéntes segítette,és az MDSZ büszke arra is, hogy a kezdeményezést idén ősszel beválasztották az európai #BeInclusive Sport Award-on induló 297 pályázat közül a legjobb 9-be.

Ezen túl idén ünnepelte 30. évfordulóját a Diákolimpia®,az iskolai sport egyetlen országos tanulmányi versenye is. A rendezvénysorozat eseményein mintegy 270 ezer diák vett részt, közülük 15 ezren jutottak az országos döntőkbe. Ezeket a rendezvényeket is számos önkéntes segítette: mintegy 900-an segédkeztek a versenyek lebonyolításában.

Az MDSZ örömére szolgál továbbá, hogy az áprilisi, budapesti ISF (Nemzetközi Iskolasport Szövetség) Iskolai Úszó Világbajnokságán és a szeptember végi Európai Diáksport Napja eseményein is több száz önkéntes vett részt.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.