Leforrázta magát a 4 éves gyerek – holnap bíróság elé állítják az anyát

facebook megosztás

Holnap állítják a Zalaegerszegi Törvényszék elé azt az anyát, akinek meggondolatlansága miatt, magára rántott egy egész lábos forró vizet annak 4 esztendős gyermeke.

Dr. Gergye Tamás törvényszéki büntetőbíró dönt majd holnap az anya sorsáról, akinek a hibájából, a 4 éves kisgyermek testfelületének egyharmadán szenvedett forrázott sérüléseket, illetve maradandó égési nyomokat.

Idén januárban, a délelőtti órákban, az ügyben vádlottként szereplő R. E.valamint a 4 és fél éves gyermeke otthon tartózkodott és az anya a gyermeknek megengedte, hogy segítsen neki a főzésben. A vád szerint vagy az anya vagy a gyermek – ezt nem sikerült pontosan megállapítani – egy széket tett a tűzhely elé, majd erre állt fel a kicsi, hogy a piruló hagymát kevergesse. A szék azonban a csúszós, egyenetlen felületű  linóleumpadlón megcsúszott és a gyermek a tűzhelyen elhelyezett, forrásban lévő vizet tartalmazó edényben kapaszkodott meg, és magára rántotta azt. Hiába próbált az anya a gyermek, illetve az edény után kapni, a forró víz a gyermek jobb oldalára, az arcára, nyakára, karjára és hátára ömlött, testfelületének majd egyharmadán – körülbelül a 20-29 %-án – okozva sérülést, illetve maradandó nyomokat.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.