Más igazolványaival „ékeskedett”

facebook megosztás

Elhagyott személyei okmányokat talált egy nő Zalaegerszegen, de ahelyett, hogy leadta volna, vásárolgatni kezdett azok felhasználásával. A nőt végül elfogták, és most több, a közbizalom ellen elkövetett bűncselekménnyel is megvádolták a megyeszékhely ügyészei. A büntetőügyről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztük.

A B. vezetéknevű női terhelt 2015. február végén, közelebbről már meg nem határozható időpontban, Zalaegerszegen, a Zala Volán Zrt. 26-os számú helyi járatú autóbuszán megtalálta az egyik utas ottfelejtett irattartóját, benne a személyazonosító igazolványát, lakcímigazoló kártyáját, adóigazolványát, valamint buszbérletét is, majd azt jogtalan eltulajdonítás végett magához vette, ahelyett, hogy a talált irattartót, a közokiratokkal együtt a járatot vezető gépkocsivezetőnél, vagy a legközelebbi autóbusz-pályaudvaron, illetőleg a forgalmi üzemnél leadta volna megőrzésre.

Ezt követően a vádlott, 2015. március 04. napján az egyik mobilszolgáltató zalaegerszegi irodájában, magát a talált okmányokkal igazolva, egy előfizetői szerződést kötött a távközlési szolgáltatóval mobil rádiótelefon szolgáltatásra, egyidejűleg pedig egy tabletet is vásárolt SIM-kártyával. Az előfizetési szerződés szerint az előfizetés hűségideje 2 év, a megvásárolt 64.990 Ft listaárú készülék kedvezményes ára pedig 1 Ft volt. A terhelt 2015. augusztus 17. napjáig a szerződésből eredő kötelezettségeit teljesítette, majd a 2015. augusztus 17. napján kelt számla egyenértékét (8.261 Ft-ot) a megadott fizetési határidőig, 2015. szeptember 02. napjáig már nem egyenlítette ki, ahogyan a 2015. szeptember 18. napján kelt, 9.090 Ft összegű számlát sem. Ezzel a szolgáltató felé 17.351 Ft számlatartozás keletkezett. Ezt követően a távközlési szolgáltató letiltotta a készülék használatát és a szerződésszegés következtében a tablet ellenértékének, 64.989 Ft-nak a megfizetése is esedékessé vált.

Még ugyanebben a hónapban, 2015. március 29-én a vádlott, a talált okmányok adatainak felhasználásával szépségtanácsadóként regisztrált egy cég weboldalán. A regisztráció során a terhelt egy formanyomtatványt töltött ki, melyen megadta a sértett személyi adatait, majd a nyomtatványt a sértett nevében, saját kezűleg aláírta és elküldte a szépségápolással foglalkozó cég részére. Ezt követően a terhelt – a sértett nevében – 4 csomagot is rendelt a vállalattól, majd a küldeményeket a Zalaegerszeg 1. számú Postára kérte kézbesíteni, majd az érkező küldeményeket a sértett okmányait felhasználva, magát a sértettnek kiadva vette át. Azonban B. a legutolsó megrendelés ellenértékét nem fizette ki, így 14.994 Ft kárt okozott a szépségápolással foglalkozó cégnek. A társaság követeléskezelési megbízást adott egy kft. részére a sértettel szemben fennálló 22.706 Ft behajtása tárgyában, és a behajtás során derült fény az igazságra, hogy a sértett valójában semmiről sem tudott. A nyomozók ezt követően kezdtek vizsgálatot az ügyben, és így jutottak el a most megvádolt nőhöz. Mindezek miatt B. terheltet folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével és ugyancsak folytatólagosan elkövetett, hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint okirattal visszaélés vétségével is megvádolta a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.