Meghatározó a Zrínyi-iskola szellemisége Nagykanizsán

facebook megosztás

Az én kedves kis falumban hálát adnak a magasság Istenének.”
Ady Endre: Karácsony című versével kezdődött el az ünnepi gálaműsor a Medgyaszay Házban. A Zrínyi-iskola fennállása 145. évfordulóját összekapcsolta a karácsonyvárással. - Az iskolánkban már hagyomány az, hogy minden évben készülnek az alsós osztályok. Négy alkalommal meggyújtjuk a gyertyát bent az intézményben, utána pedig a szülők részére előadjuk ezeket a kis műsorokat. A gyerekek élvezettel készülnek és nekünk is örömteljes ez, hogy így ünnepelhetjük és egybe tudjuk kötni ezt a műsort a 145-ös évfordulóval – mondta Héderné Kalamár Katalin a Zrínyi Miklós Általános Iskola intézményvezető helyettese.


Színdarab az ünnepi gálán

Az ünnepségen az iskola vezetője Híradónknak elmondta: elődeik kiváló munkát végeztek az intézményben ezért most is arra törekednek, hogy tovább vigyék a régi hagyományokat. - Egy-egy ilyen ünnep alkalmával megállunk, visszatekintünk a múltra és lehet azt mondani, hogy a múltból építkezünk és tervezzük a jövőt. Én azt hiszem, hogy nagyon fontos volt korábban is mindig az oktatásügy és a jelenben is fontos, hogy a gyerekeket úgy feltudjuk készíteni az életre, erre a változó életre, hogy az megfelelő legyen. És azt lehet mondani, hogy mind erkölcsi oldalról, mind oktatás oldaláról a Zrínyis szellem az meghatározó a városban mondhatom nyugodt szívvel – fogalmazott Faller Zoltán a Zrínyi Miklós Általános Iskola intézményvezetője.

A Zrínyi-iskolába körülbelül 450 diák jár, így minden évfolyamon két osztályt működtetnek.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.