Nem bírtak a pécsiekkel

facebook megosztás

A DVL Baby „A” (2007-ben és később születettek) Vízilabda Bajnokság alapszakaszának B-csoportjában Nagykanizsán a Kanizsa VSE reménységei a pécsiekkel mérkőzhettek.

Pécsi SN Zrt. Sportiskola – Kanizsa VSE 8-4 (1-2, 4-2, 0-0, 3-0)

Kanizsa VSE: Molnár Áron – Sneff Botond 1, Novák Patrik 1, N. Horváth Zsigmond, Mavolo Áron, Kiskó Márk. Csere: Tuboly Csongor (kapus), Bukovics András, Veit Márton 2, Varga Martin, Ur Zétény, Nagy Barnabás, Nagy Adorján, Tátrai Dániel. Edző: Szabó Szilárd.

- Bajnokságunk idei utolsó, harmadik fordulójával keretbe foglaltuk a félszezonunkat, hiszen az első összecsapásokat is hazai medencében rendezhettük és ezúttal is Nagykanizsán szállhattak vízbe a csapatok – mondta el Szabó szilárd edző. - Sajnos, ezúttal is akadt olyan együttes, amelyik nem jött el, így a szokásos két mérkőzés helyett egy lett volna csapatonként. A kaposváriakkal gyorsan egyeztetve megint egy edzőmérkőzést játszottunk egymás ellen, ezzel mindenki kellő mennyiségű játéklehetőséghez jutott. A somogyiak ellen 3 egyforma erősségű sort alkottak játékosaink, 3-4 percenként cserélődtek a gyerekek a vízben. A bemelegítő jelleg érződött a meccs színvonalán, de az akarással nem volt gond. Mindenki lelkesen játszott, próbálta az edzésen gyakorolt dolgokat éles helyzetben is kipróbálni. A nap „fő mérkőzése” a Pécs – Kanizsa összecsapás volt. Szurkolóink fergeteges hangulatot teremtettek az uszodában, a gyerekek pedig feldobódtak ettől. Nagyon jól indult számunkra a meccs, szép támadásokat vezettünk, fegyelmezetten védekeztünk, igaz, a látványos találaton kívül kiállításokat is szereztünk. A második negyedben kapcsolódott be a meccsbe ellenfelünk legügyesebb játékosa. Készültünk is rá, ám mégsem tudtuk őt semlegesíteni. Ugyan újabb két szép gólt szereztünk, de ezekre négy pécsi találat érkezett, fordított is ellenfelünk. A harmadik játékrész 0-0-val zárult hatalmas küzdelmet hozott. Kapusunk, Molnár Áron vezetésével kiválóan védekeztünk, ám a támadásaink egyre pontatlanabbá váltak. A nehezen kialakított helyzetek sorra kimaradtak. A záró szakaszra elfáradtunk, ezt kihasználva a baranyaiak el is döntötték az addig szoros meccset.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.