Rekordnevezés az asztalitenisz megyei döntőjében

facebook megosztás

Az utóbbi években három, esetleg négy csapat indult a versenyen, de idén ez csaknem megduplázódott. A cserszegtomaji iskola mind a négy korosztályban nevezett diákokat.– Cserszegtomajon nem panaszkodhatunk, hiszen az asztalitenisz nagyon jó kezekben van, hiszen iskolánk igazgatója támogat mindenféle mozgásos, sportos tevékenységet. Fel is van állítva három asztal az iskolában, s a gyerekek a szünetekben, reggel órák előtt vagy órák után mindig pingpongozhatnak - mondta Takács Tamás a Szabó István Általános Iskola tanára.


 

A verseny tétje az országos döntőbe kerülés. – A városok és a városkörnyéki nyertes csapatok, valamint az egyéni nyertesek jutottak be a megyei döntőbe. Innen pedig minden kategóriába az első helyezettek jutnak az országos döntőre - fogalmazott Jakabfi Imre a Zala Megyei Asztalitenisz Szövetség elnöke.

A már igazolással rendelkező ifjú asztaliteniszezők külön kategóriában mérték össze tudásukat. – Az igazolt kategóriában indultam, itt öten versenyzünk, s mindenképpen szeretném ezt a versenyszámot megnyerni. Az idei célom az volt, hogy itt a megyein első legyek és kijussak az országosra - nyilatkozta Hadi Mátyás.

A mai verseny győzteseire februárban, az országos döntőben vár újabb kihívás, ezt Karcagon rendezik majd.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.