Szinte minden munkanapra jutott egy ÁSZ-jelentés idén

facebook megosztás

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idén 251 jelentést hozott nyilvánosságra, amelyekben összesen 1337 intézkedést igénylő javaslatot fogalmazott meg az ellenőrzötteknek, illetve 61 utóellenőrzést is tartott - közölte a számvevőszék csütörtökön.

Az ÁSZ közleményéből kiderül: mintegy 250 esetben tettek jelzést a hatóságok felé.

A számvevőszék beszámolója szerint amellett, hogy véleményükkel támogatták a 2018. évi központi költségvetés megalkotását, valamint elvégezték a 2016. évi zárszámadás ellenőrzését és az állami vagyongazdálkodás ellenőrzését, idén ellenőrizték az államháztartás információs rendszere, valamint a hivatalos statisztikai szolgálat működését, az adatvédelem hazai keretrendszerének és adatnyilvántartásainak kialakítását, működését, illetve az uniós kutatás-fejlesztési és innovációs támogatások felhasználásának megfelelőségét.

Az ÁSZ 2017-ben befejezte a parlagfű elleni védekezés és a kéményseprő-ipari szolgáltatás rendszerének ellenőrzését, továbbá elvégezte a gyermekvédelmi rendszer eredményességének ellenőrzését is.

Egyebek mellett a számvevőszék idén nagyszámban ellenőrzött állami tulajdonú gazdasági társaságokat; 51 állami vállalat ellenőrzése fejeződött be 2017-ben.

Az ÁSZ idén is folytatta a költségvetési támogatásban részesült pártok és pártalapítványok gazdálkodásának ellenőrzését, utóellenőrzését. Tíz ilyen jelentést hozott nyilvánosságra, és további pártok, pártalapítványok ellenőrzését kezdte meg 2017. második félévében.

Idén többek között két közalapítvány - a MÁV Szimfonikusok és a Budapesti Fesztiválzenekar - ellenőrzése is befejeződött - írták.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.