Tiltott párttámogatások a számvevőszék fókuszában

facebook megosztás

A pártok, pártalapítványok tiltott támogatásának ellenőrzésére hívta fel a figyelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerdán.

Az ÁSZ az MTI-nek elküldött közleményében emlékeztet: 2014 előtt a pártok szinte bárkitől fogadhattak el vagyoni hozzájárulást, 2014 januárjától viszont az Országgyűlés jelentősen szigorította a tiltott támogatások szabályozását. A módosítás óta a pártoknak tilos jogi személyektől, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettől, más államtól, külföldi szervezettől és nem magyar állampolgár természetes személyektől származó vagyoni hozzájárulás elfogadása. Az is tiltott, nem pénzbeli hozzájárulásnak minősül, ha egy párt a mindenki számára elérhető aktuális ár alatt vesz igénybe vagy rendel meg szolgáltatásokat.

A közlemény szerint, ha egy párt tiltott nem pénzbeli hozzájárulást fogadott el, például az adott időszakban alkalmazott piaci árnál lényegesen olcsóbban rendelt meg valamilyen szolgáltatást, akkor az ÁSZ megállapítja a tiltott támogatás értékét. Ezt a párt az ÁSZ felhívására 15 napon belül köteles befizetni a központi költségvetésnek, emellett a párt központi költségvetésből juttatott támogatását a Magyar Államkincstár az ÁSZ által megállapított összeggel csökkenti. Ha a párt nem fizeti be határidőben a tiltott támogatás megállapított összegét, az adóhatóság adók módjára behajtja.

A törvénymódosítás alapján az ÁSZ megújította a pártok ellenőrzésének módszertanát, és ezt egyeztette 2016 novemberében a parlamenti pártok képviselőivel. Az ellenőrzések kiterjednek a párt által kapott vagyoni hozzájárulásokra, azok értékelésére, valamint a tiltott, nem pénzbeli hozzájárulások kezelésének gyakorlatára is.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.