Védőszentjükre emlékeztek a miklósfaiak

facebook megosztás

A Mindenki Házában rendezett Szent Miklós nap programjában közös megemlékezés, kalácssütés és óvodások, kisiskolások által előadott produkció is szerepelt.  A miklósfai mikulásvárás nemcsak az ajándékozásról szól, hanem a múlt tiszteletéről is. Ezért a résztvevők közös imával és gyertyagyújtással emlékeztek meg a településrész védőszentjéről.

– Névadónkra emlékezünk, hiszen egykor a mostani Nagyboldogasszony templom helyén egy fatemplom állt, amit elődeink Szent Miklós tiszteletére építettek. Tehát ők Szent Miklóst gondolták ennek a településrésznek védőszentjéül - mondta Köteles Józsefné, a Miklósfai Városszépítő és Közművelődési Egyesület elnöke.

Az est folyamán felléptek a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola miklósfai tanítványai is.

Télapós dalokkal készültünk, például a „Suttog a fenyves zölderdő”, a „Télapó itt van”, ezekből a klasszikus énekekből válogattunk egy csokrot a mai napra - említette Novinics Kármen, a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese,

A műsor végén a gyerekek legnagyobb örömére a Mikulás is megérkezett, s minden résztvevőnek ajándékcsomaggal köszönte meg a szíves fogadtatást.

 


A Mikulás is nagyon örült a szíves fogadtatásnak

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.