A 16 és 37 év közötti magyar lakosság naponta majdnem két órát tölt a közösségi oldalakon

A kutatás azt is feltárta, hogy az úgynevezett y- és z-generáció tagjai hetente 22 órát interneteznek, főleg kapcsolattartási és tájékozódási céllal. A közösségi háló egyre nagyobb szerepet tölt be a fiatalok életében. Ennek a tendenciának pozitív elemeit az oktatásban is fel lehet használni. – Az orosz csoportomnál létrehoztunk egy külön csoportot létrehoztunk. S így, ha valami adódik, akkor azon keresztül tudom a gyerekeket értesíteni. De, amikor még volt saját osztályom, velük is volt egy internetes csoportom. Nagyon jókat szórakoztunk, mert minden este volt egy feladat, amire meg kellett találni a választ az internet segítségével. Nem egyszerű, kicsit bonyolultabb kérdések voltak és pirospontot lehetett velük szerezni - mondta Tislérné Tóth Zsuzsanna, a BLG igazgatóhelyettese.

A Facebook egyik legnagyobb veszélye lehet a tinédzserek számára az önértékelési zavar, amit a feltöltött képekre érkezett hozzászólások, lájkolások válthatnak ki.  – Nem szokott érdekelni, hogy hány lájkot kapok, nem azért rakom ki a képeimet. S nem is igazán szoktam képet kirakni, tényleg csak a profilképemet, mást nem nagyon. De vannak olyan lányok, akiket ez érdekel, s direkt kirívó képeket raknak ki, azért, hogy minél több lájkot kapjanak, s ezzel felhívja magára a figyelmet - említette Timár Gerda.

 


Az y- és z-generáció tagjai hetente akár 22 órát is interneteznek

 

A felmérés szerint a fiatalok leginkább a vicces tartalmú bejegyzéseket, az új zenéket és filmeket követik az interneten. Ezek mellett nagy népszerűségnek örvend a fényképek megosztásán alapuló oldal is. – Az Instagrammot használom még a Facebook mellett. De a facebookon én inkább csak chatelek, tehát én nem a gép előtt ülök. Telefonra van letöltve a Messenger, ott, ha valaki akar, akkor elér, vagy, ha én akarok valakivel beszélni, akkor megtalálom ott. Így tudunk információt cserélni. Tehát én nem követem az idővonalakat, hogy ki mit tesz föl, vagy éppen ki mit eszik, meg hova megy - tette hozzá Varga Dávid István.

A Facebook magyar változata 2008 novemberében indult, és gyorsan népszerűvé vált. Ma már közel ötmillióan használják aktívan ezt a közösségi oldalt.