A Pál utcai fiúk – újragondolva

facebook megosztás

Zsúfolásig megtelt izgatott diákokkal a HSMK színházterme. Az ifjúsági előadássorozat keretében a Pannon Várszínház A Pál utcai fiúk musicalváltozatát mutatta be.– Meg merem kockáztatni, hogy ez volt az első olyan kötelező olvasmány a számomra, amit szívesen olvastam el. Miután végeztem vele, azt éreztem, még egyszer el kell olvasnom. Volt még ilyen, például Fekete Istvántól a Tüskevár vagy a Téli berek, de ez, Molnár Ferenc regénye nagyon nagy hatással volt rám, és nagyon örültem, amikor megtudtam, hogy én játszhatom Nemecsek Ernőt – árulta el Szente Árpád Csaba.

A veszprémi társulat az előző évad végén mutatta be a darabot, ami a társulat által indított közönségszavazáson az év legjobb előadásának bizonyult. A produkció a felnőttek és a gyerekek körében is népszerű.– Szerintem az egész előadás tempója és a témák, amik középpontba vannak állítva, nagy hatással vannak a gyerekekre: becsület, árulás. Ugye, ez, Geréb árulása meg is változott ebben az előadásban. A mai világban ez már nem elfogadható – mondta Lenchés Márton színművész, rendező asszisztens.

A musical története nem csak ebben különbözik az eredetitől: a színpadi változatban a Pál utcai fiúk és a vörösingesek pár évvel idősebbek a Molnár-regényben felbukkanó szereplőknél.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.