Bemutatták a jelöltet

facebook megosztás

 

Az ország választókerületeiben az MSZP és a DK nem indít egymással szemben jelöltet, fogalmazott a mai sajtótájékoztatón Varjú László, a Demokratikus Koalíció alelnöke.

A kanizsai jelöltállítás jogát a szocialisták átengedték Gyurcsány Ferenc pártjának.

- Az elmúlt években azt láttuk, hogy elmaradtak Kanizsán azok a beruházások, amelyek a környező városokban megvoltak. Lemaradt a város, főként a gazdaságfejlesztési beruházások területén. Jóléti ígéretek ugyan vannak, de még nem valósultak meg. Ezen mindenképpen változtatni kell, ezért ki kell állni. Dél-Zaláért, Kanizsáért, hogy itt munkahelyek, valódi munkahelyek teremtődjenek, és az elvándorlás megálljon. És ez a város visszanyerje régi rangját – mondta Horváth Jácint a DK önkormányzati képviselője.

A megállapodás jegyében Nagykanizsán a DK jelöltjét támogatja az MSZP, de országosan külön listát indít a párt, és a szavazóktól annak támogatását kéri.

- Mi azt mondjuk, hogy egyéniben szavazzanak Horváth Jácintra. Másrészt pedig azt kérjük a választóktól, hogy a listán pedig az MSZP listájára szavazzanak. Horváth Jácintot személy szerint azért támogatjuk, mert azt gondolom, kiváló személyt talált a DK képviselőjelöltnek – fogalmazott Dr. Fodor Csaba az MSZP Zala megyei szervezetének elnöke.

Zala megyében Nagykanizsa mellett Keszthelyen is DK-s jelölt indul az MSZP-DK megállapodás részeként a választáson, Zalaegerszegen pedig a szocialisták nevezhetik meg a képviselőaspiránst. Országos listát mindkét párt külön-külön állít.

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.