Berúgta az ajtót, megverte a háziakat

facebook megosztás

A gyanúsított 2017. július 9-én 22 óra körül Lovásziban megjelent a sértett lakóhelyén, aki nem akarta beengedni otthonába a férfit. A fiatal betörte a bejárati ajtón lévő üveget, bement a házba, ahol többször megütötte a sértettet és az édesanyját is, akik a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedtek - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 19 éves zalakomári férfi ellen magánlaksértés bűntett és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Lenti Járási Ügyészségre.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.