Dán kézilabdacsapatok érkeznek Nagykanizsára

facebook megosztás

A jövő héten kezdődő horvátországi Európa-bajnokságot megtekintő akadémiák közül ketten barátságos mérkőzést vívnak majd az Izzó serdülő-, illetve felnőttcsapataival. Összesen három mérkőzést rendeznek az észak-európai fiatalok ellen. Az összecsapások jövő kedden, 15 órától lesznek a Zsigmondy-csarnokban.


Dán fiatalokkal játszhat az Izzó SE

Legnagyobb örömünkre olyan megtiszteltetés ért bennünket, hogy Dániából utánpótlás csapatok jelezték, szeretnének velünk edzőmérkőzést játszani. Ennek az az apropója, hogy a szomszédos Horvátországban pénteken kezdődik az Európa-bajnokság, s mi a dánokkal egy csoportban vagyunk, mindjárt szombaton velük is játszunk. Hétfőn ők Csehországgal játszanak, s három utánpótlás csapatuk egy kirándulást szervezett erre az időszakra Varasdra. A rákövetkező napon, tehát 16-án a Nagykanizsai Izzót keresték meg, hogy szeretnének barátságos mérkőzést játszani - mondta Marczinka Csaba, a Nagykanizsa Izzó SE szakmai vezetője. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.