December vége óta nyilvános, mikor hova érkezik a kéményseprő

facebook megosztás

Január elsején változtak a kéményseprés egyes szabályai, ezek azonban nem érintik a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervének azt a kötelezettségét, hogy elkészítse az úgynevezett sormunka-ütemtervét, és ezt eljuttassa közvetve és közvetlenül is az állampolgárokhoz. Természetesen a szervezet ezt a feladatát elvégezte, még az év vége előtt elküldte azt az érintettekhez, közzétette honlapján is, de számos önkormányzat weblapján is olvasható.


Fotó: Jóri András – BM OKF

Január elsejét követően az egylakásos ingatlanokba időpont-egyeztetés után mennek a kéményseprők, az ellenőrzések csak a társasházakban és a lakásszövetkezeti lakóépületekben történnek előre elkészített ütemterv szerint. Ez az idei évben körülbelül 500 ezer égéstermék-elvezetőt jelent a katasztrófavédelem ellátási területén lévő tizenhét megyében. Az ütemtervben nyomon követhető, hogy melyik településre várhatóan mikor érkeznek a kéményseprők. A katasztrófavédelem hivatalos honlapja mellett egyre több önkormányzat honlapján is olvasható az erről szóló tájékoztatás, hiszen a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervezete a Magyar Államkincstár hivatalos csatornáin keresztül december végén eljuttatta ezeket a terveket az ellátási területéhez tartozó 17 megye minden, a sormunkában érintett településének polgármesteréhez.

Az egylakásos ingatlanokban – ezek jellemzően családi házak – élőkhöz nem automatikusan érkeznek a kéményseprők, nekik időpontot kell egyeztetniük ahhoz, hogy a törvényben előírt gyakoriság szerint, ingyenesen elvégezzék náluk az ingatlan égéstermék-elvezetőinek felülvizsgálatát. Időpontot ugyanazon a kemenysepres.katasztrofavedelem.hu oldalon lehet foglalni, ahol a 2018. évi sormunkatervek is megtekinthetőek.

Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.