Elindult az „Egészséges Nagykanizsát!” rendezvénysorozat

facebook megosztás

A város Idősügyi Tanácsának legfontosabb célja, hogy 2018-ban a lehető legjobban népszerűsítse az egészséges életmódot és táplálkozást, valamint a rendszeres testmozgás szükségességét. A projekt tegnapi nyitórendezvényén Dr. Varga Imre szakgyógyszerész tartott előadást. A rendezvénysorozatot Dénes Sándor polgármester nyitotta meg. Az ingyenes programokra a szervezők az egészségmegőrzésért tenni akaró érdeklődőket várják. – Mindannyiunknak tudni kell, hogy az egészség a legdrágább kincsünk. De csak akkor jutunk el oda, hogy lássuk, ez tényleg így van, ha valamilyen baj, betegség közeleg felénk vagy ha a családunk bármely tagja betegszik meg. Abban a pillanatban elgondolkozunk, hogy „Istenem, valamit talán másképp kellene tennem” - mondta köszöntőjében Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere

Az „Az vagy, amit megeszel!” elnevezésű nyitóelőadás a helyes táplálkozásról szólt. Előadásomban az egészséges táplálkozás összetevőiről beszélek, ami azt jelenti, hogy nem mindegy mikor, mit és hogy eszünk. Hiszen a legutóbbi évek vizsgálatai azt mutatják, hogy rendkívül sokat tudunk javítani egészségi állapotunkon, ha bizonyos táplálékokat nem fogyasztunk, illetve bizonyos táplálékfajtából többet fogyasztunk, mert az egészséges - nyilatkozta az előadó, Dr. Varga Imre szakgyógyszerész.
 


Dr. Varga Imre szerint nem mindegy, hogy mit, mikor és hogyan eszünk

Az „Egészséges Nagykanizsát!” rendezvénysorozat következő programjában a gasztronómiai különlegességeké lesz a főszerep. Február másodikán a Thúry-iskola tanéttermében „Egészség a fazékban – Farsangi disznóságok” címmel lesz bemutatóval egybekötött előadás.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.