Félmilliárd forint a Mura-program nyugati térségében élők javára

facebook megosztás

Félmilliárd forintot nyert a településhez és a térséghez való kötődés erősítésére Bázakerettye. A következő négy évben 34 település lakóit, több mint húszezer embert vonnak be a továbbképzésekbe, az előadásokba, illetve a tehetséggondozó programokba. A projekt előkészítését a Mura-program támogatta.

A projektben résztvevő partnertelepülések a következő négy évben mintegy félmilliárd forintot fordíthatnak olyan tevékenységekre, amelyek az ott élők helyben maradását és az aprófalvas szerkezetből adódó hátrányok csökkentését egyaránt szolgálják. – Humán alapszolgáltatásban résztvevő emberek, dolgozók továbbképzéséről, valamint az egymással való együttműködésük fejlesztéséről szól ez a pályázat, illetve az ebben a térségben élők – elsősorban a gyerekek – képzéséről, az óvodán és iskolán túli szabadidős programok szervezéséről, tehetséggondozásról – sorolta Iványi László, Bázakerettye polgármestere.


Cseresnyés Péter, a Mura-program miniszteri biztosa és Iványi László, Bázakerettye polgármestere a sajtótájékoztatón.
A sikeres pályázat mintegy húszezer embernek adhat jövőképet (Fotó: Gergely Szilárd)

A Mura-programon belül ötvenmillió forintot különítettek el pályázat-előkészítésre, ezzel is támogatva a térség önkormányzatait és vállalkozásait. Ennek egyik eredménye a sikeres bázakerettyei projekt. – Bár a Mura-program elsősorban gazdaságfejlesztő program, amelynek a segítségével azokat az embereket próbáljuk támogatni, akik vállalkozószelleműek, beruházásokat akarnak eszközölni, és ennek a térségnek a fejlődésében vállalkozóként akarnak részt venni, ez a mai nap is egy nagyon örömteli hírt tartogatott nekünk, hiszen mintegy ötszázmillió forintot nyert 34 település arra, hogy a helyi közösségek erősítésére és az együttműködésre komoly anyagi, pénzbeli erőket tudjanak fordítani – mutatott rá Cseresnyés Péter, a Mura-program miniszteri biztosa. A projekt célja, hogy a Mura-program nyugati térségében élő mintegy húszezer embernek jövőképet adjon, és az otthonához való kötődését, valamint identitását erősítse.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.