Iskolanyitogató Kiskanizsán

Nyílt napot tartottak a Kiskanizsai Általános Iskolában. A hagyományos beiskolázási eseményen a tájékoztatók mellett színes programok, például látványos kísérletek várták a családokat.

A gyerekek és a felnőttek körében egyaránt nagy sikert arattak az iskola fizikatanára által bemutatott kísérletek. A közös tánc és játék alatt pedig az óvodások pillanatok alatt feloldódtak. A rendezvénynek egyébként az is volt a célja, hogy a családok kötetlen formában ismerkedjenek meg az intézmény szolgáltatásaival, valamint a leendő tanítókkal. Az Iskolanyitogató akár még arra is lehetőséget teremtett, hogy az érdeklődők tapasztalatot cseréljenek a jelenlegi tanulók szüleivel, nagyszüleivel.

– Nagyon aranyosak, nagyon kedvesek a pedagógusok. Én mint nagymama nagyon meg vagyok elégedve – mivel mind a két szülő dolgozik, általában én hozom és viszem a gyerekeket – mondta el kérdésünkre Tálosi Ferencné.

Szeptembertől a tervek szerint két első osztályt indítanak Kiskanizsán: a hagyományos napközis osztályban a délelőtti órákat szabadidős és tanórai foglalkozások követik, az iskolaotthonos esetében pedig délelőtt és délután is lesz tanóra, illetve szabad foglalkozás.

– Az iskola profilját az elmúlt években a szülők igényei szerint próbáltuk alakítani. Van nyelvoktatás szakköri jelleggel alsó tagozatban, felső tagozatban pedig második, választható idegen nyelv. A sportban is egyre szélesebb palettát kínálunk – hangsúlyozta Molnár István igazgató.

Az asztalitenisz például újdonság az oktatási kínálatban, emellett az iskola egyik jellegzetessége, hogy a gyerekek emelt óraszámban tanulhatnak nyelveket, valamint informatikát.