Két vereséggel és egy győzelemmel zárta az Izzó a dán akadémiák elleni barátságos tornát

facebook megosztás

A horvátországi Európa-bajnokságot megtekintő sportkollégiumok közül kettő érkezett Nagykanizsára, hogy összemérje tudását az Izzó serdülő-, illetve felnőttcsapatával. A hangulatra nem lehetett panasz, megteltek a Zsigmondy-csarnok lelátói, még a dán serdülő játékosok is hangosan szorítottak egymásért. A fiatalok mérkőzésein mindkétszer az északi csapat nyert, de az Izzó növendékei is példásan helytálltak. 

– Jó szívvel tölt el bennünket, hogy kicsinek bizonyult a Zsigmondy-csarnok, hiszen a lelátók mind a földszinten, mind az emeleten dugig voltak. „Három fronton ütköztünk meg” a dánokkal, akik egy kézilabda-akadémia 9. és 10. osztályos tanulói. A mi gyerekeink ennél azért fiatalabbak, de nagyon jó érzéssel töltött el bennünket, hogy meg tudtunk mérkőzni velük - mondta Marczinka Csaba, a Nagykanizsai Izzó SE szakmai vezetője.


Jól küzdöttek a kanizsai fiatalok

Az est utolsó mérkőzését Dánia egyik legjobb akadémiájának, a Sport College Morsnak a 17-18 éves játékosai vívták az Izzó felnőttcsapatával. Itt hazai győzelem született, a meccs pedig kiválóan szolgálta mindkét gárda felkészülését.

– Akadémiánk már több éve működik, idén 13 játékosunk lett profi, ők a dán első ligában játszanak. Ebből a csapatból – amelyik ma pályára lépett – körülbelül két, esetleg három játékos futhat be profi karriert - nyilatkozta az összecsapás után Lars Svane Nielsen, a Sports College Mors igazgatója.

Az Izzó csapatai folytatják a felkészülést a bajnoki szezonra, míg az északi fiatalok csak a Spanyolország-Dánia Eb-mérkőzés megtekintése után utaznak haza.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.