„Mindnyájan egyek legyetek"

Befejeződött az ökumenikus imahét Nagykanizsán. Az elmúlt napokban a katolikus, a református és az evangélikus gyülekezetek vezetői és hívei egymás templomaiba látogattak. A záróalkalmat tegnap a református templomban tartották, ahol Nyeste Pál piarista atya hirdetett igét. Mint arra kitért, a kereszt eszköz arra, hogy ami szétszóródott, újra eggyé váljon általa.


Nyeste Pál SP: ami szétszóródott, újra egyesül (Fotó: Gergely Szilárd)

– Az emberek odamennek a kereszthez, hogy letegyék a saját áldozatukat, felajánlásukat – ez eszköz arra, hogy összegyűjtessünk. De a kereszt csak az egyik fele a dolgoknak; figyelni kell a másik jelre: a feltámadásra is. A kettő szorosan összekapcsolódik. Jézus a kiengesztelődésnek és a szétszórtságból való összegyűjtésnek a jelévé tesz bennünket. Ennek a kettőnek az erejével tudunk a feladatunknak, küldetésünknek megfelelni – hangzott el az istentiszteleten.