Nyílt napot tartottak a PEN-en

facebook megosztás

Az érdeklődő középiskolások hasznos tanácsokat kaptak a nagykanizsai kampusz következő tanévben induló valamennyi képzéséről, de a program fő témája ezúttal az informatika és a robottechnika volt.


A PEN nyílt napján ezúttal az informatikán és a robottechnikán volt a hangsúly

A rendezvényen nem csak a PEN-en folyó munkával ismerkedhettek meg a fiatalok. Információt kaptak ugyanis a Pannon Egyetem más képzési helyszínein induló szakokról, valamint az egyetem jövőbeli terveiről is.

Ilyenkor minden esetben a Pannon Egyetem mind az öt kara, s mind a négy képzési helyszíne bemutatkozik. A mai napot úgy tematizáltuk, hogy a robotizáció és a digitalizáció legyen a fő téma. Ezért a robotépítők egyesületének országos tagjai, illetve a Festo cég mutatja be, hogy ma mit jelent az ipari informatika, a digitalizáció vagy egyáltalán hogyan lehet házilag nekiállni robotot építeni - nyilatkozta Dr. Birkner Zoltán, a PEN kampuszigazgatója.

Többen kimondottan a színvonalas programok és a PEN-en induló informatikai képzés miatt érkeztek a nyílt napra.  Informatikából előrehozott érettségit tettem. Én úgy érzem, hogy ebben jó lennék, ebben tudnék itt fejlődi, s segít elhelyezkedni - mondta Varga Dávid,  aki egy zalaszentgróti gimnázium tanulója. Az érdeklődök körében nagy sikert arattak a robottechnikai programok, bemutatók és előadások.

Hoztunk rengeteg vezethető robotot, egészen kicsi rajzoló robotot, táncoló robotot és sok minden mást. Hoztunk egy kiállítást az elmúlt öt év minden, egy lapkára integrált számítógépeiről. Hoztuk még egy hidrogéncellás autót, ami vizet bont, s az így előállított hidrogént elégetve hajtja aztán magát az autó - említette Tanos Áron, a Robotépítők Magyarországi Egyesületének elnöke.

A magyar felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire február 15-ig lehet jelentkezni. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.