Szerda helyett kedden a Csaba ellen

Ugyan a honi szövetség honlapján még február 21-e, szerda van feltüntetve az UFC Nagykanizsa – Békéscsaba 1912 Előre Magyar Kupa-nyolcaddöntő első meccsnapjaként, a párharc nyitó találkozóját azonban február 20-án rendezik 14 órai kezdettel Nagykanizsán.

- A kiírás az MK-nyolcaddöntő első felvonásainak két napot, vagyis február 20-át és 21-ét jelöli meg – fogalmazott az UFC Nagykanizsa technikai vezetője, Németh Ferenc. - A csabaiak fordultak hozzánk, egyben a szövetséghez azzal a kéréssel, hogy legyen egy nappal korábban a meccs, mivel vezetőedzőjük, Boér Gábor a pro-licences képzés keretében azokban a napokban külföldre utazik. A sport-kollegiális felállás is azt diktálta e helyzetben, hogy ezt elfogadjuk, tehát nem szerdán, hanem kedden kerül sor a kanizsai meccsre, a kezdés időpontja pedig 14 óra.

A visszavágó időpontja nem változik, vagyis azt február 28-án, szerdán Békéscsabán vívhatják majd 17 órától a Kórház utcai stadionban.