Tűzzománcművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a múzeumban.

facebook megosztás

Megnyílt a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának kiállítása tegnap a Thúry György Múzeumban. A húszéves fennállását ünneplő társaság tárlatán több mint 30 művész csaknem száz alkotása látható. A tűzzománcolás csak az utóbbi évtizedekben vált önálló művészeti ággá, műveléséhez pedig nem kevés szakmai ismeret is szükséges.

Fémlap mint alap, szilikátüveg porítva és színezőanyag, mindezek a 800 fokra hevített kemencében olvadnak össze műalkotássá. Ezzel az eljárással készül a tűzzománc.

– A zománcozás folyamata nagyon különleges. Hogy ez mi is tulajdonképpen, azt egy 17. századi ötvös, Kecskeméti Vég Péter fogalmazta meg nagyon szépen: a zománcozás tűzben pikturálás. Ez arra utal, hogy az anyag, a technika és az alkotó folyamatosan együtt kell hogy működjön – árulta el ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának elnöke.

Az utóbbi évtizedekben az ipari alapanyagok és technológiák felhasználásával vált önálló művészeti ággá a tűzzománcolás. Művelői között vannak, akik az újítások felé fordulnak, de vannak hagyománykövetők is.

– Én ahhoz a táborhoz tartozom, amelyik azt vallja, hogy a zománc az ötvösség évezredek óta használt és alkalmazott díszítő anyaga. Én ettől a mai napig nem tágítok, bár lehet, hogy a másik társaság gondolt egyet, és elővette az ecsetet – grafikusok, festők és más területről érkezett kiváló művészek, kollégák lehetnek, akik elkezdtek vele festeni – mutatott rá Ötvös Nagy Ferenc tűzzománcművész.

Bármely irányzatot is képviseli az alkotó, eljön az a pillanat, amikor neki már nincs hatása a megszülető műre, vagyis égetéskor már a kémia és a fizika veszi át a főszerepet.

– Nemcsak az anyagot, a zománcot és az acéllemezt, hanem az ehhez tartozó összes lelki, szellemi tartományokat, amik engem alkotás közben foglalkoztatnak, mind beteszem a kemencébe. Szó szerint anyagnak és szellemnek ott, a kemencében kell egy művé összeolvadnia. És ez óriási titok. S ha minden jól működött, elég alázattal nyúltam hozzá, és menet közben, mondjuk, a Szentlélek egy kicsit megérintette ezt a történetet, akkor ott mű születik – fogalmazott Balanyi Károly tűzzománcművész.

A kiállítás február végéig tekinthető meg a Thúry György Múzeumban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.