Díjazták a fánkkészítő csapatokat

facebook megosztás

Látványos díjátadó gálával ért véget a X. Országos Farsangi Fánkfesztivál szombati rendezvénye. Először hallhatta a közönség a Fánkszimfóniát, amelyet Kollonay Zoltán zeneszerző komponált kifejezetten a jubileumra. A fánkkészítő csapatokat ötféle kategóriában jutalmazták, illetve számos különdíjat is kiosztottak.

A legjobb ízű fánkot Hegedűs Boglárka készítette, a fesztiváldíjat az Örök tinik csapata vihette haza Tófejre, a kanizsai önkormányzat elismerését pedig a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház „MAMIK” Hagyományőrző Dalkörének asszonyai kapták. A fánkokat szakmai zsűri értékelte, amely elégedett volt a résztvevők teljesítményével.

– Az is érdekes, hogy olyan fánkokat is lehet itt találni, amelyek a modern táplálkozásban is megállják a helyüket. Azt kell mondjam, teljes vertikumot kaptunk itt. Nagy köszönet jár a szervezőknek és a csapatoknak, amelyek több száz kilométerről jöttek, vagy a határon túlról, mint a lendvaiak. Nagyon sokféle dologgal ismerkedhettünk meg ma is, és nagyon jó volt ez a 10. fánkfesztivál itt, Nagykanizsán - mondta Pálfi László zsűrielnök.

Díjazottak:

Helyben sütött hagyományos:
I. Örök tinik, Tófej
II. Nagyrécsei Hagyományőrzők
III. Fánk Delux, Lendva

Hozott hagyományos:
I. Őszirózsa Dalkör, Eszteregnye
II. Palini Dalkör
III. Batsányi János Vasutas Nyugdíjas Klub, Tapolca

Különleges fánkok:
I. Nemesdéd Napsugár Nyugdíjas Klub
II. Egymásért Klub, Zalakomár
III. Nárcisz Klub, Babócsa

Különleges táplálkozási igényt kielégítő fánkok:
I. Funckyk csapata
II. Harmatcseppes Fánklovagok, Becsehely

Különdíjak:
Zsűri különdíja: Bajcsai Nyugdíjas Klub
Közönségdíj: Harmatcseppes Fánklovagok, Becsehely
Legszebb stand: Letenyéért Közéleti Egyesület
Legjobb ízű fánk: Hegedűs Boglárka
Nagykanizsa MJV különdíja: VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház „MAMIK” Hagyományőrző Dalkör
Fesztiváldíj: Örök tinik, Tófej
Cseresnyés Péter államtitkár különdíja: Zami cukrászda, Becsehely

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.