Faliképek, alkatrészekből

Ami másnak egy hétköznapi szerszámosláda tartozéka, az Dávid Ernő számára az önkifejezés eszköze. A Kanizsai Dorottya Kórházban elektrotechnikusként dolgozó férfi másfél évvel ezelőtt egy hosszabb kényszerpihenő alkalmával kezdett térbeli faliképeket barkácsolni műhelyének készleteiből. Ma már két csoportos kiállításon van túl, néhány alkotása pedig egy lendvai galéria érdeklődését is felkeltette.

Dávid Ernő munkái már egy lendvai galériában is láthatók (Fotók: Gergely Szilárd)

Dávid Ernő már egészen fiatalon kitűnt társai közül jó kézügyességével. Tehetségét akkoriban főleg erősítők és hangfalak építésénél kamatoztatta – ahogy kortársait, úgy őt is lekötötte az elektrotechnika világa. Végül maradt a műszerész pálya mellett, otthoni műhelye azonban ma már műteremként is szolgál.

– Körülbelül másfél-két évvel ezelőtt műtötték meg a térdemet, ami egy hosszabb kényszerpihenőt jelentett az életemben. Hogy addig se unatkozzak, elkezdtem különféle alkatrészekből és gépelemekből faliképeket összeállítani. A gyűjteményem egyelőre még nem túl nagy, 9-10 darabból áll, de most sok új ötletem van. Szeretném, ha tavaszra már összeállna egy önálló kiállításra elegendő anyag.

Nem kis meglepetést okozott a környezetében különleges hobbijával Ernő. Először a kórházi dolgozók közös tárlatán mutatta be szélesebb közönség előtt a műveit, később ugyanezt a kiállítást a Rozgonyi-iskolába is elvitték. Ernő tudja: alkotásainak az értelmezése nem kis feladat elé állítja a befogadókat, de akik veszik a lapot, jellemzően nagyra értékelik a férfi újszerű megközelítéseit. Mások egyszerűen a látványt kedvelik: a térhatást, az élénk színeket, valamint a műalkotássá avanzsált fogaskerekeket és fémlemezeket.

– A Zugcséplés című képemet az ’50-es évek ihlették. Ugyan akkoriban én még kisgyerek voltam, de emlékszem, ahogy a faluban a cséplőgépek dolgoztak, természetesen a rendszer szigorú felügyelete alatt. Innen jött ennek az ötlete. Nagyon érdekel a történelem, és ez több munkámon is visszaköszön. Én így próbálok meg tisztelegni a régi idők hősei előtt.

Ernő már az 1956-os forradalmároknak is emléket állított – az az alkotása jelenleg az egyik kanizsai étterem falán látható. ’56 őszén ő még csak egyéves volt, a szülei pedig nem nagyon beszéltek arról, mi is történt akkor pontosan.

– Az emberben valahogy van egy hiányérzet. Legalábbis én ezt érzem, ha például a feleségem nagyapjára gondolok, aki mindkét világháború után gyalog ment haza az orosz frontról. Sokat beszélgettem vele erről, mégis az az érzésem, hogy talán nem eleget…

Dávid Ernő nem csak történelmi témákat dolgoz fel. A legtöbbször egész egyszerűen szabadjára engedi a fantáziáját, és minden különösebb mondanivaló nélkül rakosgatja egymás mellé – vagy egymásra – az elemeket, miközben dübörög a műhely rádiójából a Led Zeppelin vagy a Deep Purple. Mint mondja, régi rocker, a munkához pedig ez dukál. Ilyenkor teljesen kizárja a külvilágot. Más alkalommal az utazásai során látottakat igyekszik megörökíteni.

Egyszerű, mégis nagyszerű: a lakkal rögzített ing

– Elsőre talán kilóg a sorból a kék alapra ragasztott, lakkal rögzített ing. Hasonlót láttam Olaszországban egy üzlet kirakatában, és annyira megtetszett ez az egyszerű, ám mégis nagyszerű ötlet, hogy én is el akartam készíteni itthon. Leginkább a térbelisége fogott meg – azt hiszem, műszaki beállítottságú emberként különösen fontos számomra az anyag és a tapinthatóság.

S hogy hol lehet eredeti Dávid-képekkel találkozni? Nos, Ernő gyermekeinek és barátainak az otthonában biztosan, de mint elárulta, pár műve már egy lendvai galériában is megtalálható, mert a tapasztalatok szerint egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a hasonlóan formabontó képzőművészeti alkotások iránt.

Nemes Dóra