Február 14-én kezdődik a gyümölcsös ültetvények összeírása

facebook megosztás

Gyümölcsösültetvény-összeírást tart a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) február 14. és április 16. között - jelentette be Tóth Péter, a KSH mezőgazdasági statisztikai osztályának tanácsadója.

A felmérésben egyebek mellett a gazdaságok tárolókapacitását, a termés hasznosításának módját, a gazdálkodók gyümölcstelepítési terveit mérik fel, de a gazdák korára, nemére, iskolai végzettségére, termelői és értékesítési kapcsolataira vonatkozó általános kérdésekre is válaszolni kell - mondta a szakember.     A mintegy 380 millió forintba kerülő összeírást európai uniós rendelet írja elő, első eredményei az év végén, a végleges, részletes területi bontású adatsorok 2019. első negyedévében jelennek meg - tette hozzá.     

Tájékoztatása szerint Magyarország mezőgazdasági területe 5,3 millió hektár, ebből a gyümölcsösök 93,4 ezer hektárt tesznek ki. A 2016-os adatok szerint a legnagyobb területű gyümölcsös-ültetvény az alma volt, amely az összterület 38 százalékát foglalta el, míg a meggy 16, a szilva 9,6, az őszibarack 6,8, a dió 6,1 százalékát adta. A legtöbb ültetvény Észak-Magyarországon, azon belül Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, továbbá Bács-Kiskun-megyében található, az ország almaültetvényeinek 90 százaléka is ebben a két régióban van.     

Tóth Péter elmondta, a felmérés mintegy 1500 településre, 15 ezer gazdaság több mint 37 ezer ültetvényére, kilenc magyar gyümölcsfajra (alma, bodza, cseresznye, dió, kajszi, körte, meggy, őszibarack és szilva) terjed ki, ezeket termesztik az ültetvények 95 százalékában.     Az adatgyűjtésben azokat a gazdálkodókat kérdezik meg, akik tavaly területalapú támogatást igényeltek, és 2500 négyzetméternél nagyobb ültetvényeket használnak. Az adatszolgáltatást kormányrendelet írja elő, ezért az érintettek számára a válaszadás kötelező.    

A kérdőíveket online is ki lehet tölteni február 14. és 28. között, a www.emezo.ksh.hu weboldalon, az ehhez szükséges azonosítókat a KSH postai és elektronikus úton is kiküldi. Akik nem él az internetes kitöltés lehetőségével, azt az összeírók  március 1. és április 16. között keresik fel - ismertette Tóth Péter.   

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.