GE: régi név, új tervek - biztonságban a dolgozók!

facebook megosztás

Megvan a vevő. A General Electric korábbi magyarországi elnöke, Jörg Bauer cége veszi meg a GE európai, közel-keleti, afrikai és törökországi fényforrásüzletágát, benne a kanizsai gyárat és logisztikai központot.

Az amerikai cég közleménye szerint a vállalat a jövőben Tungsram Csoport néven működik majd. A nyárig lezáruló adásvétellel stabillá válik az öt magyarországi gyár és a mintegy négyezer dolgozó helyzete. A szakmai befektető ugyanis számít a mostani alkalmazottakra, és fejlesztéseket, illetve piaci növekedést tervez.

A Nagykanizsa Online-nak Cseresnyés Péter munkaerőpiacért is felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, örül, hogy a hosszú tárgyalási folyamat eredményre vezetett, és az adásvétel a munkavállalóknak is biztonságot nyújthat.


Az adásvétel a GE kanizsai dolgozóinak is biztonságot nyújthat (Fotó: MTI)

A tervek szerint az adásvétel - amelynek összegét üzleti titokként kezelik - 2018 közepéig, több lépésben zárulhat, idézi a közleményt a távirati iroda. A magyar szervezet és a telephelyek már április elejére átkerülhetnek a leendő új tulajdonoshoz. A tervezett tranzakcióval létrejövő Tungsram Csoport átmenetileg a GE Lighting márkanevet is használná, ezt követően pedig Tungsram márkanév alatt értékesítené a termékeit. A GE 1989-ben vásárolta meg a Tungsramot, amely a "legtöbb európai piacon több mint egy évszázadig egyet jelentett a világítással", fogalmaz a kommüniké.

A GE a fényforrásüzletágában Magyarországon termelt áruk 99 százalékát exportálja, s mivel az új vállalat önállóan is jelentős exportőr maradna, a tervezett tulajdonosváltást követően az állami Eximbank továbbra is támogatná a vállalat működését.

A GE tavaly jelentette be, hogy el akarja adni fényforrásüzletágát, ami a dolgozók körében bizonytalanságot szült. A mostani bejelentés azonban ismét nyugalmat hozhat, hiszen a szakmai befektető, Jörg Bauer úgy vélekedett, a Tungsram mint nemzeti márka az elmúlt évszázad leginnovatívabb magyar ipari vállalata. Az öröksége és nemzetközi ismertsége megalapozza, hogy az innováció a tervezett új vállalat jövőjének legfőbb sarokköve maradjon. A leendő cég a jelenlegi munkatársakra és a hazai infrastruktúrára építve további növekedést szeretne elérni az innovációra alapozva.

MTI - Kanizsa

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.