Holnap bíróság elé áll az élettársa gyermekkorú lányát szexuálisan molesztáló férfi

facebook megosztás

Holnap a megyeszékhelyen bíróság elé áll az élettársa gyermekkorú lányát szexuálisan molesztáló férfi, de elszámoltatnak majd embercsempészeket és közokirat-hamisítókat is.

A Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Gaider Bálint vezette büntetőtanácsa ítél majd holnap O. Z. felett, akit az élettársa kislányának sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével vádolnak az egerszegi ügyészek.  A vádirati tényállás szerint O. Z. élettársával és annak korábbi kapcsolatából született kiskorú lányával élt együtt Zalaegerszegen. A férfi 2011 és 2013 között, rendszeresen, szexuálisan molesztálta a kiskorú gyermeket, aki félelmében sem tiltakozni, sem másnak szólni nem mert. A férfi a bűncselekményt még a kislány 12. életévének betöltése előtt elkezdte, majd folytatta egészen addig, amíg 13 évesen a sértettet ki nem emelték a családból. Akár évtizedekre is fegyházba kerülhet O. Z., ha végül bűnösnek mondja majd ki a bíróság.

Nagykanizsán Schábné dr. Proszonyák Éva büntetőtanácsa ítélkezik majd egy embercsempészéssel vádolt banda ügyében. A galeri elsőrendű vádlottja a magyar állampolgár V. R. J., egyik társa szintén magyar, míg a másik segítő – aki a fővárosban az illegális határátlépéshez szíreket „toborzott” – örmény állampolgár volt.  A vádirat szerint V. R. J. és a II. rendű vádlott 2015 júliusában 4-4 szír állampolgárnak nyújtott segítséget Csörnyeföld közelében a magyar államhatár illegális átlépéséhez. A migránsok az ehhez szükséges érvényes okmányokkal „természetesen” nem rendelkeztek. A III. rendű örmény állampolgár feladata pedig az volt, hogy a külföldi személyeket Budapesten fogadja, tőlük személyenként 500 euró körüli összeget kérjen el, majd közvetítse őket a gépkocsikat vezető, magyar állampolgárságú vádlott-társaihoz. Ők egyébként a III. rendű vádlottól a szállításért 100-100 eurót kaptak, a többi pénz az örményé maradt.

Ítélet várható holnap egy Keszthelyi Járásbíróságon folyó büntetőügyben, amelyben közokirat-hamisítás bűntettével vádolják dr. H. L. somogyi ügyvédet és társát. A vádirat szerint a külföldön élő, de magyar állampolgárságú II. rendű vádlott három, 2015-re keltezett, hamis meghatalmazást készített, amelyek szerint jogosult a rokonai birtokában lévő szántóföldekre haszonbérleti szerződéseket kötni. Ennek eredményeként több földet is hivatalosan – de jogtalanul – haszonbérbe adott. 2015 augusztusában az I. rendű vádlott dr. H. L. Somogy megyei ügyvédi irodájában négy, valótlan tartalmú ajándékozási szerződést készítettek, amelyekben a II. rendű vádlott rokonai erdőterületet és szántót ajándékoztak a II. rendű vádlott apjának. Az ajándékozási szerződések mellé hamis meghatalmazások készültek, amelyben a rokonok a II. rendű vádlottat bízzák meg az ügyintézéssel. Ugyanezen esztendő decemberében, a fővárosban szintén készült egy hamis ajándékozási szerződés, amelyben a II. rendű vádlott apja a fenti, ajándékba kapott területeket továbbajándékozta fiának, a II. rendű vádlottnak. Ezen dokumentum alapján földhivatali nyilvántartásba is vették a tulajdonjogot. A szövevényes büntetőügyben dr. Sinkó Vilmos büntetőtanácsa dönt majd a két vádlott bűnösségéről.

A Zalaegerszegi Törvényszéken pedig másodfokú, nyilvános ülés keretében döntenek majd holnap egy érdekesnek ígérkező polgári ügyben. A munkaügyi jogvitában dr. Bartalné dr. Mentes Judit tanácsa mondja ki a végső szót a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeinek megállapítása véget indított polgári perben, amelyben a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. – a felperes – perelte be korábbi munkavállalóit. Az ügyben érintett 118 dolgozó – az alperesek– azonnali hatályú felmondással szüntette meg a munkaviszonyát a Zsolnaynál, 2016 júniusában. A volt munkáltató szerint azonban, e dolgozói felmondások jogellenesek voltak, ezért a Zrt. a Munka Törvénykönyve szerinti jogkövetkezményt, vagyis a munkavállalói felmondás esetén irányadó felmondási időre járó távolléti díjnak megfelelő összeget követeli a volt dolgozóitól.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.