Holnap folytatódik a röntgengéppel trükköző páros tárgyalása

facebook megosztás

Közel 45 millió forintos kárt okozó csalás elkövetésével vádolják azt a párost, akik egy röntgengép adásvétele során trükköztek: a sértett egy dunántúli város önkormányzata.

Holnap ismét a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Gergye Tamás vezette büntetőtanácsa elé idézték azt a két embert, akiket jelentős kárt – 44 millió 375 ezer forint– okozó csalás bűntettével és más bűncselekményekkel is megvádolt az ügyészség. A vád szerint a K. B. és társa vezetése alatt álló cég egy dunántúli város önkormányzatával kötött szerződést egy röntgengép szállítására, még 2010. január 4. napján. A vádlottak az eredeti szállítási szerződésben meghatározott röntgengéptől eltérő, jóval gyengébb teljesítményű és kisebb értékű műszert szállítottak le, valótlan tartalmú okiratokkal. Eközben az önkormányzat a szerződésben vállalt összeget már átutalta részükre. Ezt követően a II. rendű vádlott a cég számlájára érkező pénzből, a projekttel összefüggésbe nem hozható célokra utalt vagy utaltatott át különböző összegeket. Az okozott kár nem térült meg. A Zalaegerszegi Törvényszék a héten két tárgyalási napot is tart a büntetőügy szálainak kibogozására: holnap, és csütörtökön tanúmeghallgatásokkal folytatódik a büntetőeljárás.

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.