Holnap kezdődik az elszámoltatása a zsaroló egerszegi drogárusnak

facebook megosztás

Holnap kezdődik az elszámoltatása annak a zsaroló egerszegi drogárusnak, aki egy BMW-t követelt az áldozatától néhány tízezer forintos tartozás fejében. De holnap Zala megye bíróságaira „várnak” költségvetési csalót, okmányirodai sikkasztót és a magyarszerdahelyi pincefeltörőket is.

A Zalaegerszegi Járásbíróság dr. Palkó Tamás vezette büntetőtanácsa dönt majd a költségvetési csalással vádolt J. L. O. büntetőügyében, aki a vádirat szerint egy zalaegerszegi székhelyű betéti társaság képviselőjeként a 2013. év második felében számos, a társaság tevékenységi körében kiállított számlát nem szerepeltetett a Bt. könyvelésében, illetve adóbevallásában sem, amellyel az állami költségvetésnek összesen 30 millió 909 ezer forintnyi vagyoni hátrányt okozott.

Szintén a megyeszékhely járásbíróságán, dr. Seruga Teodóra büntetőbíró tanácsa előtt, a vádlottak kihallgatásával kezdődik, majd csütörtökön pedig a tanúk meghallgatásával folytatódik a zsarolással és más bűncselekményekkel is vádolt K. T. és társa, G. bűnpere, aki elásással fenyegetve próbálta általa vélt tartozásának megfizetésére kényszeríteni a sértettet: egy BMW-t követelt tőle, majd a jégcsarnoknál agyba-főbe verte a „kollégájával”…

A zsarolással és kábítószer-kereskedelemmel is megvádolt férfi 2016 szeptembere előtt 15 ezer, majd az ősz elején további 45 ezer forintot adott kölcsön a sértettnek. A tartozás egy része abból eredt, hogy a sértett nem tudta kifizetni a terheltnek a tőle kapott marihuánát. A sértetté vált férfi 2016. szeptember hó közepén 20 ezer forintot meg tudott adni a kábítószer-árusnak, azonban a vádlott ezt követően – mindenfajta alap nélkül – már azt mondta neki, hogy a „kamatok” miatt, az eredeti tartozásánál jóval nagyobb összeggel, 1 millió forinttal tartozik neki. Ezért azt követelte a sértettől, hogy a tulajdonában lévő, BMW 525 TDS típusú személygépkocsija tulajdonjogát ruházza át a részére abban az esetben, ha ezt a tartozását nem tudja megfizetni. A sértett ebbe beleegyezett, egyrészt a fenyegetés, másrészt a vádlottól való félelme hatására, valamint az miatt is, mert az agresszív férfi az adásvételi szerződés kitöltésekor a gáz-riasztó és gumilövedékes pisztolyait is megmutatta neki a kérése nyomatékosítása végett. Majd a következő napokban, hetekben a vádlott több alkalommal is kereste a sértettet a tartozásának megfizetése végett telefonon vagy facebookon, azonban, mivel nem érte el, így 2016. október 07. napján, 18 óra körüli időben a Zalaegerszeg, Stadion utcai jégcsarnokhoz ment az egyik barátjával, az ügy másodrendű vádlottjával, mivel megtudták, hogy a sértettnek ott 19 órától edzése lesz.

Mikor észlelték, hogy a sértett férfi megérkezik az edzésre a jégcsarnokhoz, és leszáll a csapatbuszról, a másodrendű terhelt odament hozzá, és elhívta őt a jégcsarnok Zala Pláza felőli oldalához, az ott lévő parkolóhoz. A parkolótól mintegy 5 méterre lévő füves területen az I. rendű vádlott K. T. már várta a sértettet, akit rögtön bántalmazni kezdett. Földre rántotta, majd ütötte-vágta, amely bántalmazásba a II. rendű terhelt is bekapcsolódott. Az ütések során utóbbi férfi azt mondta a sértettnek, hogy „Nem fizettél, a Gébárti tónál meg van ásva a gödröd, nem itt fogunk megölni, odaviszünk és ott döglesz meg!” A bántalmazást követően a vádlottak a parkerdő irányába ráncigálták a sértettet, és közben azt ismételgették neki, hogy megölik. A szerencsétlenül járt ember a bántalmazás és fenyegetés hatására kivett a nadrágja zsebéből egy fehér borítékot, amelyben 50 ezer forint készpénz volt, és azt átadta bántalmazóinak. A sértett bántalmazásának és fenyegetésének a helyszínen megjelenő rendőrjárőrök vetettek véget, akik a terhelteket elfogták és megbilincselték. A vádlottak cselekménye nem csak a sértettnél lévő készpénz, hanem a közel félmillió forint értékű, BMW személygépkocsija, részükre való átadására is irányult. A sértettnek a terheltek általi bántalmazása következtében több sérülése is keletkezett, koponyája és jobb combja zúzódott. Mivel az átadott készpénzt az I. rendű vádlottól lefoglalták, így azt később, az eljárás során alkalmazott lefoglalás megszüntetését követően a sértett visszakapta. E bűncselekményen kívül az I. rendű vádlott a 2016. év nyarán és őszének elején több személynek is marihuánát értékesített Zalaegerszeg környékén, illetve egy 2016. augusztus 26. napi, hajnali igazoltatás során gépkocsijából és bagodi lakásából kábítószert foglaltak le a rendőrök, valamint a vizeletmintája is kábítószer (speed és marihuána) fogyasztását mutatta ki.

Nagykanizsán áll bíróság elé R. A., az az okmányirodai ügyintéző, aki a vád szerint 2015-ben került nehéz anyagi körülmények közé, és a felhalmozott adósságai miatt úgy határozott, hogy a munkája során készpénzben átvett összegek egy részét – több esetben nyomtatványokat hamisan kiállítva, aláírva – visszatartja és saját céljaira fordítja. Sikkasztásaival R. A. 2015. és 2016. között közel 605.000 Ft kárt okozott, amely miatt dr. Török Judit büntetőtanácsa előtt kell majd holnap számot adnia.

Szintén a Török-féle tanács jár majd el holnap a többszörös visszaeső B. N. és fiatalkorú társa, M. A. ellen, akik tavaly februárban Magyarszerdahely pincéit fosztogatták 600 ezer forintos kárt, és még nagyobb bosszúságot okozva ezzel a pincetulajdonosoknak. A tucatnyi pincébe primitív módszerrel – az ajtók, ablakok befeszítésével – való behatolás során néha több kárt okoztak, mint amit utóbb el tudtak lopni, de volt olyan pince is, ahonnan az előrelátó tulajdonos óvatossága miatt üres kézzel távoztak.

A két férfi, B. N. és a fiatalkorú M. A. 2017 februárjában lendült „támadásba” Magyarszerdahely hegyi pincéi ellen: befeszítették a téli időpont miatt még használaton kívüli hegyi lakok ajtóit – ablakait, majd vittek mindet, amit értek. Zsákmányuk között szerepelt vadászkés, szarvasagancs, hangfalak, Johnnie Walker whisky és más tömény szeszesitalok, gyermek íj nyílveszőkkel, távcső, sövényvágó, csokoládé, pezsgő, konzervek, kéziszerszámok, elektromos kisgépek. Volt olyan pince, ahonnan egy darab nadrágszíjat hoztak el, de a betöréssel okozott rongálási káruk 20 ezer forintra rúgott. Több hegyi hajlék esetében pedig, hasonló rongálási károkat okozó behatolásuk után üres kézzel kényszerültek távozni, hiszen az előrelátó tulajdonosok semmi értéket nem hagytak a pincében: összességében tucatnyi gazdának okoztak több százezer Forintos kárt. A büntetőügy sikeres felgöngyölítését segítette, hogy a két férfi elfogása után, a házkutatások során több ellopott értéktárgyat is megtaláltak náluk a nyomozók, mert a betörők az eltulajdonított, de el nem adott dolgokat saját használatba vették…

Papp Attila

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.