Jobb Veled a Világ! címmel tehetségkutató indul iskolásoknak

facebook megosztás

A Jobb Veled a Világ Alapítvány (a tudatos jó cselekedetet gyakorlók közössége) Boldogságóra programja tehetségkutató pályázatot indít általános és középiskolás diákok számára. A tehetségkutató pályázat célja, hogy a gyerekek pozitív élményeket előhívó, inspiráló, motiválóprodukciókat mutassanak be, ismertessenek meg a közönséggel.

„Hisszük, hogy mindenkiben van valami, amitől boldogabb lesz a világ, és most lehetőséget szeretnénk biztosítani ennek megmutatására.” – nyilatkozta Bagdi Bella, az alapítvány elnöke, a program életre-hívója.

„Jelentkezni olyan alkotásokkal– egyéni vagy csoportos produkciókkal – lehet, amelyekkel a boldogság üzenetét terjeszthetjük a fiatalság körében, és felhívhatjuk a figyelmet arra, hogy mindenki rendelkezik az öröm, az inspiráció, a boldogság továbbadásának a képességével, amitől jobb lesz a világ.” – tette hozzá az alapítvány fővédnöke Prof. Dr Bagdy Emőke, a boldogságóra program szakmai kidolgozója.

A tehetségkutatóira az alábbi kategóriákban lehet jelentkezni:

  • vers-és prózamondás
  • ének
  • hangszeres zene
  • tánc, mozgás
  • egyéb szórakoztató kategória (bűvészet, hörcsögidomítás…)

Egy pályázó egyszerre csak egy kategóriában versenyezhet, és a produkció hossza nem haladhatja meg a 3 percet.

A Jobb Veled a Világ tehetségkutatóra 2018. február 28-án éjfélig lehet jelentkezni a boldogsagora.hu/tehetsegkutato oldalon található jelentkezési lap kitöltésével.

A döntőre gyereknapon, Budapesten kerül sor.

Minden egyéb információ megtalálható a boldogsagora.hu/tehetsegkutato oldalon.

Sajtókapcsolat: 06709047004 vagy sajtó@jobbveledavilag.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.